Sziasztok! Meghoztam a 3. fejezet történetét. Csináltam egy "Fejezetek" menü pontot, hogy, ha valaki netán később elkezdni olvasni a blogom, csak rá kell kattintania a megfelelő fejezetre és tádá, csodák csodájára egyszerűbb, mint össze vissza keresni. A kínzásig (szeptember1.ig) még hozok pár fejezetet, de mikor majd kezdődik a suli, akkor jóval ritkábban tudok csak jönni, de zárásról szó sem lesz egyik oldalamon sem.
Jó olvasgatást!! és pár kominak még mindig nagyon örülnék.
Lainie
÷÷÷
Nem is foglalkoztam Marshall furcsa reakciójával, inkább felszaladtam a szobámba gyorsan letusoltam és alvásra vettem a fejem, hiszen holnap reggel újra iskola.
Másnap reggel hatalmas nagy karikás szemekkel keltem fel. Olyan voltam, mint egy élő hulla, szó szerint húztam már magam a földön. Nagy nehezen össze készülődtem suliba indulva. Lefele tartottam a lépcsőn és ott is húztam már magam, azt hiszem ilyen fáradt még sosem voltam. Kiszaladtam a konyhába, ahol ittam egy jó erős kávét és útnak indultam az iskolába egyedül.
A suli kapujában már Lexie várt hatalmas vigyorral az arcán.
- Szia! - köszöntem rá, mire ő megölelt. Kicsit furcsáltam, hiszen még csak 1 napja ismerjük egymást, de üsse kő legyen, én is szorosan megöleltem.
- Akkor áll még a ma esti koncert? - mentünk befele az épületbe.
- Hát nem tudom, de tudod mit legyen. - először vonakodni akartam, hiszen Eminem koncertjére megyünk és tegnap este pedig be kell, hogy valljam kicsi cikis volt a helyzet, de könyörgöm ő egy nagymenő világsztár csak nem fog észre venni a majd 70.000 ember közül pont engem, megint. A nap a tegnapihoz képest hamar tellett, nem találtak be az őrjítő cicababák a folyóson, de viszont az a mai napba kicsit frusztrált, hogy a tanárok egyszerűen képtelenek voltak megjegyezni a nevem. Őszintén tényleg olyan borzalmas nevem van? Jó nem mindennapi, de különleges név és szerint könnyen jegyezhető, ez helyett a tanárok állandóan Amandának vagy Alisonnak szólítottak. Már az utolsó órákon legszívesebben felpattantam volna a helyemről és valami boszis dolgot csináltam volna, de nem szabad.
Már haza fele vettem az irányt Lexivel miközben megbeszéltünk, hogy este 6-kor előttünk találkozunk és indulunk is a koncertre. Épp befelé tartottam a hatalmas lakásba, ahol Vaillancourt család ült a nappaliba és eléggé frusztrált helyzet volt. Szó szerint tapintani lehetett a feszültséget a levegőben.
- Mi történt? - próbáltam kicsit kérdezősködni.
- Te történtél! - mutatott Faye idegesen.
- Hogy érted? - néztem értetlenül.
- Tegnap a "műsorod" elég cikis helyzetbe hozta a családunkat, így arra a döntésre jutottunk, hogy jó módot kell tanulnod. A nő 1 héten 1x fog ide jönni és kicsit megtanít téged arra, hogy hogyan kell viselkedni. - vágta rá, Sadie.
- Ohh, remek. Én vagyok a nagyszájú új lány, akinek terapeutához kell járnia. - lettem ideges.
- Ez nem pszichológus. - mondta Dillon, mire én idegesen felszaladtam a szobámba. Milyen dolog már ez, hogy nekem ilyen hülyeségre kell járnom? Nem vagyok én bolond, jó lehet, hogy megtanulok viselkedni, de én így is tudok viselkedni. Nem is foglalkoztam ezzel a dologgal, megcsináltam a leckéim, majd válogattam a ruháim között, hogy mit vegyek fel estére. Nagy nehezen eldöntöttem, hogy egy fekete csőnadrágot veszek fel és egy I Love Detroit feliratú felsőt. Szépen kisminkeltem magam, megfésülködtem, remek parfümöt használtam, majd utolsó simításoknál végre csöngetett Lexie, majd szóltak, hogy látogatom érkezett és lerohantam.
- Nagyon csinos vagy. - dicsért meg. Épp kifelé tartottunk volna, amikor Dillon szólt mögülünk.
- Hová igyekeztek? - fordultunk meg mire az ő nagyon morcos képe jelent meg előttünk.
- Egy koncertre. - vágtam rá.
- Nem mész te sehova! - lett ideges.
- Elnézést. - vágta rá Lex. - Vagyis Vaillancourt király, kérem engedje el Lainie-t erre a koncertre. Ígérem bennem bízhat és semmi butaságot nem fog csinálni. - mutatott rám.
- Még is milyen koncert lesz ez? - tette karba a kezét.
- Eminem! - vágtam rá, majd meg se várva válaszát kirohantunk a villából és gyalog a színhelyre vettük az irányt.
- Ilyen az egész királyi család? - kérdezte út közben Lexie.
- Élvezetes velük élni. - húztam el a szám. Nagyon belemerültünk a beszélgetésbe, amikor végre megérkeztünk. Már most a koncert előtt 3 órával is rengetegen voltak. Kivártuk a hosszú sorunk, majd a színpad közelébe próbáltunk férkőzni. Nem voltunk nagyon távól tőle, de azért igazán közel se. Végre este pontosan 9 órakor elkezdődött a koncert. Eminem a Not afraid számával kezdett, majd több híres dalát is előadta. Mikor vége volt a másfél órás koncertnek a tömeggel együtt próbáltunk kijutni. Hirtelen a telefonom kerestem, amikor észre vettem, hogy a táskám sincs meg.
- Lexie! - fordult meg. - Nincs meg a táskám. - kezdtem kétségbe esni, hiszen a táskámban volt egy kis könyv amin rengeted boszorkányos bűbáj volt feljegyezve, amire nem lenne jó, ha valaki rátalálna és nem is beszélve a méregdrága táskámról és telefonomról is.
- Valahol itt kell lennie. - mondta. Néztünk lefele és szerencsétlenül keresgéltünk.
- Vissza megyek oda ahol álltunk, kint találkozunk. - fordultam sarkon, majd a tömeggel épp szembe haladtam. Csak keresgéltem eszeveszettül, amikor 2 láb jelent meg előttem. Szép óvatosan és lassan felnéztem, ahol bájos mosolyával Eminem vigyorgott rám.
- Szia! - köszönt.
- Visszakaphatnám a táskám? - mutattam a kezében lévő táskára, ami az enyém volt, majd aranyos felém nyújtotta. - Köszönöm, hogy megtaláltad.
- Semmiség. - majd dobtam egy mosolyt és próbáltam sarkon fordulni, amikor újra megszólalt.
- Sajnálom. - mondta, miközben én értetlenül néztem rá. - A tegnapit, hogy úgy elrohantam. - közeledett hozzám.
- Semmi baj, de most már mennék. - próbáltam elmenni, amikor újra csak megszólalt.
- Nem akarnál meginni velem egy kávét?
- Hát nem is tudom. - próbáltam kicsit vonakodni.
- Kérlek! - fogta meg a kezem, mire én hirtelen elhúztam.
- Oké, rendben.
- Akkor majd hívlak. - majd sarkon fordult és elviharzott. Akkor majd hívlak? Hiszen meg sincs neki a számom. Köszönöm, hogy hiú ábrándokat akar ébreszteni bennem, de nem kérek belőle. Majd én is próbáltam sarkon fordulni, amikor egy magas sötétebb bőrű férfi jelent meg előttem. Az ismeretlen még is ismerős volt.
- Jerald! - néztem rá.
- Szia boszi rokon. - dobta gúnyos mosolyát felém. - Aranyos pár lennétek. - mutatott Eminem irányába.
- Mit keresel itt?
- Családi látogatóba jöttem, hiszen én közelebbi rokona vagyok a királyi családnak.
- Akkor már távozhatsz is. - próbáltam a városból eltávolítani.
- Tudja a család, hogy te bo.... - próbálta volna mondatát befejezni, amikor Lexie szólalt meg.
- Lainie! Már régóta várok rád, de nem jöttél. Azt hittem valami baj történt. - nézett rám értetlenül, miközben szemével Jerald-ot nézte.
- Jól vagyok és a táskám is meg van. - mutatta fel neki. - Ő itt az én másodunokatestvérem, Jerald Ismael.
- Örvendek a találkozásnak. - puszilta meg a kezét, mire ő elpirult.
- Vérzik a kezem. - mutatta tenyerét ahonnan folyt a vér, mire Jerald hatalmasakat nyelt és a nyakát csavargatta össze-vissza, mint aki épp éhes és vacsorázni készül. Lex tenyerét vette nagyon szemügyre, amikor a szépen belehelyezte az ő kezébe és a szája felé vitte lassan. Tudtam mire készül, nem lett volna szabad ilyet tennem, de kénytelen voltam megállítani. Nagyon koncentráltam az ő testére, hogy hatalmas fájdalmat érezzen.
- ÁÁááááá. - üvöltött hangosan Jerald, mire a földre rogyott és a hasát fogta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése