2011. szeptember 29., csütörtök
Over?
Sziasztok. azon gondolkoztam, hogy lehet, hogy bezárom ezt az oldalam. Nem tudom még, mert hát ott a Secret! I'm a witch és most azon gondolkoztam,, hogy nyitok egy újat is, de akkor viszont ez bezárom :/ meg hát egyszerűen ehhez a sztorihoz már nem jön az ikhlet :/
2011. szeptember 14., szerda
7. fejezet - Irány Knox City, vagy még sem?
Sziasztok meghoztam az újabb fejezetet és írtam történetek közé dal címeket is, amit akartam hallgatok akartok nem, bár abban a pillanatban ilyennek mondható a fő hősnő hangulata vagy szerintem épp ahhoz a részhez az a dal illik.
xo
Lainiee
+++
(Bad Meets Evil ft. Bruno Mars - Lighters)
- És még is kinél fogsz lakni? - hallottam Dillon szavait, amikor én már épp a szobába voltam. Nem válaszolva neki, magamra zártam az ajtót és pakolni kezdtem. Nem törődtem vele, hogy ruháim gyűrődtek lesznek vagy akármi történik, gyorsan bepakoltam a hatalmas bőröndömbe és az utazótáskámba, majd lefelé vettem az irányt.
- Te meg hová mész? - szólalt meg mögülem Faye, aki mellett Gianna is ott állt.
- Elmegyek. - néztem rájuk, majd minden segítség nélkül lehúztam a bőröndöm a lépcsőn és vissza se nézve kisétáltam a hatalmas lakásból,a mi már palota volt. Már az utcán álltam, amikor egy utolsó pillantást tettem a házra és elindultam egymagam a semmi felé. Nem tudtam hova menjek, mit csináljak, kit hívjak. Először Eminem neve lebegett előttem, de annyira friss ismertségünk volt, hogy nem akartam a nyakára maradni, amíg összegyűjtök egy kis pénzt és a szülőhazámba veszem az irányt.
(Eminem - Going Through Changes)
Már rég elhagyva az utcánkat sétálgattam magam után húzva bőröndjeim, amikor egy kocsi állt meg mellettem az úttesten. Lefékezett, majd az ismeretlen kiszállt az autójából és felém tartott.
- Szia! - állt meg előttem számomra még mindig ismeretlen srác, akin kapucni volt, majd szép lassan lehúzta a fejéről. Az ismeretlen ismerős Santiago volt.
- Szia. - mosolyogtam fülig érő szájjal.
- Hova készülsz? - mutatott a bőröndökre.
- Épp költözöm. - húztam el a szám.
- És merre felé tartasz?
- Nem tudom, eljöttem a királyi családtól és most szó szerint hajléktalan lettem.
- Nálunk szívesen lakhatsz ha akarod. - villantotta elő mexikói mosolyát.
- Nagyon szépen köszönöm, de ha Lexie szülei engedik akkor hozzájuk mennék egy darabig. - utasítottam vissza ajánlatát. Igazából addig a percig meg se fordult a fejembe, hogy Lexie-hez menjek, csak valami indokot kellett találnom, mert épp egy friss kapcsolatban vagyok benne vagyis ezt még csak ismerkedésnek mondanám. Ahogy kicsúszott a számon, hogy Lexie-hez megyek tényleg megfordult a fejemben, hogy hozzá is mehetnék egy darabig. Mivel Santiago-nak menni kellett, így én hamar tárcsáztam Lexie számát.
- Szia! - szólt vidám hangon.
- Szia. Tudnál nekem segíteni? Vagyis inkább egy hatalmas nagy szívességet kérnék tőled.
- Még pedig?
- Pár napra oda költözhetnék? Minden megmagyarázok csak hát nincs sehol laknom, vagyis Santiago felajánlotta a lakását, de oda inkább nem mennék Marshall miatt. - Lexie-t nem kellett győzködnöm, hamar beleegyezett. Gyorsan fogtam egy taxit, majd a lakására siettem.
- Köszönöm, hogy itt lehetek egy darabig. - öleltem meg az ajtójukban állva a barátnőm.
- De, mint mondtam csak 2 napig lehetsz itt. Anyámék ma reggel New York-ba utaztak és 2 nap múlva itt is lesznek, szóval már holnap este el kell tűnnöd, mert ők nem az-az engedékeny fajták. - hívott be a lakásba, majd a szobájában pakoltam le.
- Még egyszer nagyon köszönöm, hogy itt lehetek és holnap pedig próbálok valami lakást előkeríteni. - ültem le az ágyra, mire ő a velem szembe lévő székre ült.
- És mi történt otthon?
- Az a hely soha nem lesz az otthonom. - álltam fel. - Dillon ilyen viselkedés tanárhoz járat. Nagy nehezen beleegyeztem, de az a nő és Dillon is elviselhetetlen, semmi tetszik neki. Mindig mindenbe kritizáltak, így összepakoltam és szó nélkül eljöttem.
- És később hogyan lesz?
- Nem tudom, de most Eminemmel kell találkoznom. - néztem a telefonomra, majd kirohantam a lakásból. Épp kijöttem a fő bejárati ajtón, amikor Marshall állt nem messze tőlem.
- Pont téged akartalak hívni. - rohantam hozzá. - Honnan tudtad, hogy itt vagyok?
- Én mindent tudok. - mosolygott ellenállhatatlan csábos tekintetével.
- Akkor mi lesz a mai programunk?
- Akár sétálgathatnánk is a parton. - mosolygott, majd maga után húzva engem is a part felé vettük az irányt.
(Eminem - Beautiful)
Épp a parton sétálgattunk, amikor Marshall az új családomról kérdezősködött.
- És mi van a királyi családdal? Milyen volt a mai viselkedés órád? - fogta meg a kezem.
- Rossz, ahogyan megtudhattad fogalmam sincs kitől Lexie-hez költöztem holnap estig, mert utána nem tudok hova menni. - húztam a szám, mire kivettem a kezem az ő kezéből. - Vissza kéne mennem.
- Hozzám is jöhetsz, ha gondolod. - fogta meg az állam és mélyen a szemembe nézett.
- Tudom, de túl friss ismertségben vagyunk. Nem akarom elkapkodni. - húztam el a fejem, mire ő hirtelen újra megfogta a fejem a tenyereivel és megcsókolt..
- Sajnálom. - nyögte ki a forró, érzéki csókunk után. - Tudom, hogy semmit sem akarsz elkapkodni. - nézett rám, mire én már teljesen elvesztettem önuralmamat és megcsókoltam. A jobb kezével a hátam kezdte cirógatni, mire én szó szerint beleremegtem. Minden egyes porcikám csak őt kívánta, de tudtam, hogy nem szabad..
xo
Lainiee
+++
(Bad Meets Evil ft. Bruno Mars - Lighters)
- És még is kinél fogsz lakni? - hallottam Dillon szavait, amikor én már épp a szobába voltam. Nem válaszolva neki, magamra zártam az ajtót és pakolni kezdtem. Nem törődtem vele, hogy ruháim gyűrődtek lesznek vagy akármi történik, gyorsan bepakoltam a hatalmas bőröndömbe és az utazótáskámba, majd lefelé vettem az irányt.
- Te meg hová mész? - szólalt meg mögülem Faye, aki mellett Gianna is ott állt.
- Elmegyek. - néztem rájuk, majd minden segítség nélkül lehúztam a bőröndöm a lépcsőn és vissza se nézve kisétáltam a hatalmas lakásból,a mi már palota volt. Már az utcán álltam, amikor egy utolsó pillantást tettem a házra és elindultam egymagam a semmi felé. Nem tudtam hova menjek, mit csináljak, kit hívjak. Először Eminem neve lebegett előttem, de annyira friss ismertségünk volt, hogy nem akartam a nyakára maradni, amíg összegyűjtök egy kis pénzt és a szülőhazámba veszem az irányt.
(Eminem - Going Through Changes)
Már rég elhagyva az utcánkat sétálgattam magam után húzva bőröndjeim, amikor egy kocsi állt meg mellettem az úttesten. Lefékezett, majd az ismeretlen kiszállt az autójából és felém tartott.
- Szia! - állt meg előttem számomra még mindig ismeretlen srác, akin kapucni volt, majd szép lassan lehúzta a fejéről. Az ismeretlen ismerős Santiago volt.
- Szia. - mosolyogtam fülig érő szájjal.
- Hova készülsz? - mutatott a bőröndökre.
- Épp költözöm. - húztam el a szám.
- És merre felé tartasz?
- Nem tudom, eljöttem a királyi családtól és most szó szerint hajléktalan lettem.
- Nálunk szívesen lakhatsz ha akarod. - villantotta elő mexikói mosolyát.
- Nagyon szépen köszönöm, de ha Lexie szülei engedik akkor hozzájuk mennék egy darabig. - utasítottam vissza ajánlatát. Igazából addig a percig meg se fordult a fejembe, hogy Lexie-hez menjek, csak valami indokot kellett találnom, mert épp egy friss kapcsolatban vagyok benne vagyis ezt még csak ismerkedésnek mondanám. Ahogy kicsúszott a számon, hogy Lexie-hez megyek tényleg megfordult a fejemben, hogy hozzá is mehetnék egy darabig. Mivel Santiago-nak menni kellett, így én hamar tárcsáztam Lexie számát.
- Szia! - szólt vidám hangon.
- Szia. Tudnál nekem segíteni? Vagyis inkább egy hatalmas nagy szívességet kérnék tőled.
- Még pedig?
- Pár napra oda költözhetnék? Minden megmagyarázok csak hát nincs sehol laknom, vagyis Santiago felajánlotta a lakását, de oda inkább nem mennék Marshall miatt. - Lexie-t nem kellett győzködnöm, hamar beleegyezett. Gyorsan fogtam egy taxit, majd a lakására siettem.
- Köszönöm, hogy itt lehetek egy darabig. - öleltem meg az ajtójukban állva a barátnőm.
- De, mint mondtam csak 2 napig lehetsz itt. Anyámék ma reggel New York-ba utaztak és 2 nap múlva itt is lesznek, szóval már holnap este el kell tűnnöd, mert ők nem az-az engedékeny fajták. - hívott be a lakásba, majd a szobájában pakoltam le.
- Még egyszer nagyon köszönöm, hogy itt lehetek és holnap pedig próbálok valami lakást előkeríteni. - ültem le az ágyra, mire ő a velem szembe lévő székre ült.
- És mi történt otthon?
- Az a hely soha nem lesz az otthonom. - álltam fel. - Dillon ilyen viselkedés tanárhoz járat. Nagy nehezen beleegyeztem, de az a nő és Dillon is elviselhetetlen, semmi tetszik neki. Mindig mindenbe kritizáltak, így összepakoltam és szó nélkül eljöttem.
- És később hogyan lesz?
- Nem tudom, de most Eminemmel kell találkoznom. - néztem a telefonomra, majd kirohantam a lakásból. Épp kijöttem a fő bejárati ajtón, amikor Marshall állt nem messze tőlem.
- Pont téged akartalak hívni. - rohantam hozzá. - Honnan tudtad, hogy itt vagyok?
- Én mindent tudok. - mosolygott ellenállhatatlan csábos tekintetével.
- Akkor mi lesz a mai programunk?
- Akár sétálgathatnánk is a parton. - mosolygott, majd maga után húzva engem is a part felé vettük az irányt.
(Eminem - Beautiful)
Épp a parton sétálgattunk, amikor Marshall az új családomról kérdezősködött.
- És mi van a királyi családdal? Milyen volt a mai viselkedés órád? - fogta meg a kezem.
- Rossz, ahogyan megtudhattad fogalmam sincs kitől Lexie-hez költöztem holnap estig, mert utána nem tudok hova menni. - húztam a szám, mire kivettem a kezem az ő kezéből. - Vissza kéne mennem.
- Hozzám is jöhetsz, ha gondolod. - fogta meg az állam és mélyen a szemembe nézett.
- Tudom, de túl friss ismertségben vagyunk. Nem akarom elkapkodni. - húztam el a fejem, mire ő hirtelen újra megfogta a fejem a tenyereivel és megcsókolt..
- Sajnálom. - nyögte ki a forró, érzéki csókunk után. - Tudom, hogy semmit sem akarsz elkapkodni. - nézett rám, mire én már teljesen elvesztettem önuralmamat és megcsókoltam. A jobb kezével a hátam kezdte cirógatni, mire én szó szerint beleremegtem. Minden egyes porcikám csak őt kívánta, de tudtam, hogy nem szabad..
2011. szeptember 11., vasárnap
6. fejezet - Minden milyen különleges
Sziasztok. Hát igen, a nagy tanulásban (nekünk már most) meghoztam a fejezetet. Sajnálom, hogy csak ilyenkor tudok jönni, de egyszerűen már most rengeteg tanulni valóm van. A naponta 7 óra meg kicsit lefáraszt, szóval sajnálom, de azért próbálok jönni mindig hétvégenként frissel. Az új szereplőt, hogy hogyan is néz ki megtekinthetitek a 'Szereplők' menüpontban.
Következő fejezet majd újra csak a következő hétvégén.
xooxoooo
Lainie
===
- Normális vagy? - szó szerint löktem el magamtól. - Mi a fenét csinálsz? - értetlenkedtem, miközben elég bunkón kérdeztem tőle.
- Sajnálom. - hajtotta le a fejét. - Csak próbállak megvédeni. - nézett a szemeimbe.
- Még is mitől? Eminemtől? Tőle nem kell megvédened megnyugtatlak. - tettem karba a kezem.
- Nem, mástól. - nézett újra szomorúan lefele, mire én ránéztem és felfutottam a szobámba. Nem tudtam miért csinálja ezt, nem tudtam, hogy akarom-e tudni miért csinálja ezeket. Egyben biztos voltam, fáradt voltam és alvásra volt szükségem.
Másnap reggel kómásan keltem fel. Hamar összekészülődtem a suliba, majd gyorsan siettem iskolába. Már a bejárati ajtót nyitottam volna ki, amikor Dillon szólt hozzám.
- Alaina! - szólt morcos hangján.
- Igen? - csuktam be az ajtót és ránéztem.
- Ma viselkedés órád lesz 2 órakor. Nem ajánlom, hogy kihagyd, mert annak súlyos következményei lesznek. - fenyegetőzött.
- Nem kell félned, itt leszek. - vigyorogtam egyet, majd becsapva az ajtót suliba igyekeztem. Az úton nem is ezen gondolkoztam, hanem inkább, hogy Marshall miért nem keresett még. Lassan gondolkozásom már átment pánikba, majd megérkeztem a sulihoz, ahol egyből Lexie rohant le.
- Szia! - ölelt meg, majd én is jó kedvűen megöleltem. - Mi van veled boszorkány? Tegnap nagyon elrohantál. - hallatunk befelé az épületbe.
- Örülnék, ha nem boszorkányoznál le, főleg a suliba ne, kérlek. Semmi különös nincs, tegnap randin voltam Eminemmel és utána majdnem megcsókolt Jerald.
- Mi van? Eminemmel? Azzal az Eminemmel? - nézett kikerekedett szemekkel.
- Van másik Eminem is? - néztem rá, majd a termünkhöz haladtunk.
- Úristen, és Jerald próbált megcsókolni?
- Azt mondta, hogy próbál megvédeni, de azt, hogy mitől azt már nem árulta el. - ültünk le a helyünkre. Mikor pont letettük magunkat pont becsengettek. Épp a kémia cuccaim pakolgattam elő, amikor a tanárnő szólalt meg.
- Jó reggelt diákok! Újabb tanuló érkezett az iskolánkba, már tegnap is itt volt csak útba igazítást kapott mindenről. - majd az ajtó felé mutatott, ahol egy rövidebb hajú fiú lépett be, akinek igazi mexikói beütése volt. - Ő itt Santiago Becker, mexikói származású. - szólt újra a tanárnő, mire a fiú pont velem egy hosszban lévő asztalhoz ült le. Késésben, de elkezdtük a kémia órát. Unalmas jelek, unalmas óra volt. Soha nem gondoltam volna, de igen gyorsan el is repült az óra. Hangos csengő szólt, majd mindenki hatalmas zsivajgásba kezdett.
- Santiago Becker vagyok. - szólt mellettem az új tanuló.
- Alaina Trasmek, de szólíts Lainie-nek. - nyújtottam a kezem. - Tényleg Mexikóból származol? - mentünk ki a termünkből, majd a következő órára siettünk.
- Igen.
- És miért jöttél pont ide Detroitba? - kérdezősködtem miközben a folyosón haladtunk.
- Szüleimnek szimpatikusabb volt ez a világ. - mosolygott csábos mexikói mosolyával. - Te már kiskorod óta itt élsz?
- Nem, előtted én voltam az új diák. Texas államból költöztem ide.
- Nincs kedved inkább beszélgetni, mint beülni egy újabb unalmas órára? - mutatott a kijárati ajtó felé, jelezve, hogy menjünk ki, mire bólintottam egyet. Sietősen kihaladtunk, majd leültünk egy padhoz.
- És te miért jöttél pont ide? - nézett rám szép barna szemeivel.
- Édesanyám és a bátyám meghalt, így a közeli rokonokhoz kerültem. - majd nagy sóhajt vettem. - A királyi családhoz. - valahogy éreztem, hogy jóba leszünk mi, de muszáj volt elmondanom neki miért vagyok itt és kiknél, nem akartam, hogy másoktól tudja meg.
- A királyi család rokona vagy? - nézett rám nagy barna szemeivel, ami tágasra nyíltak, mire bólintottam egyet. Később a következő óráinkra siettünk, úgy mondhatni a társaságában hamar eltellett a nap, majd órák után együtt indultunk haza fele.
- És merre fele laksz? - kérdezte, majd mutattam egyenesen. - Remek akkor menjünk. - majd hosszabb sétálás után megérkeztünk a házunkhoz, ahol épp Eminem állt.
- Az ott nem Eminem? - mutatott rá.
- Lehetséges, de most mennem kell. - majd elrohanva tőle Eminemhez siettem, akit gyorsan behúztam a kapun és a hátsó kertbe vettük az irányt.
- Ki volt az a srác akivel jöttél?
- Csak egy új diák és erre fele lakik, szóval együtt jöttük. - mosolyogtam rá.
- És mit csinálunk ma?
- Nekem 2-kor viselkedés órám van, a királyi család szépen beíratott ilyen hülyeségre, hogy tanuljak meg viselkedni. - húztam a szám, mire ő elnevette magát. - Mi ezen a vicces?
- Igazán megnézném, hogyan szerencsétlenkedsz ott. - nevetett tovább.
- Köszi, kedves vagy. - tettem karba a kezem. - Megyek is, majd hívj fel és akkor elmehetünk valahova. - nyomtam egy puszit az arcára, majd berohantam a lakásba, ahol az ajtó előtt már újra Dillon várt.
- Késtem?
- Pontos voltál. - nézett az órájára. - Ő itt a tanárod, Mrs. Metherds. - mutatott be nekem egy középkorú elegánsan öltözött nőt.
- Alaina Trasmek. - nyújtottam a kezem.
- Remek akkor kezdődhet is az óra. - csapta össze kezeit a nő, majd a nappalira mutatott, hogy oda menjek be. - Mivel kezdjük? - kérdezte.
- Semmivel, én is így is illedelmes vagyok. - keltem fel a fotelből, majd Dillon húzott vissza. - Ez egy óra, akkor te miért vagy itt? - néztem rá.
- Hogy az ilyen reagálásaid megelőzzem. - nézett rám, majd karba tettem a kezem.
- Kezdjük a járással. - majd felállított és mondta, hogy járjak körbe a szobába. Szép lassan körbe körbe járkáltam, mire ő dirigált, hogy hogyan menjek, merre nézzek és a többi dolog. Megfogott egy köteg könyvet, majd rádobta őket az egyik fotelre.
- Ezeket tarsd meg a fejeden és úgy menj. - majd megfogtam a könyveket és úgy próbáltam haladni, persze kevesebb sikerrel, ugyanis állandóan leesett a fejemről.
- Elegem van belőle. Nem csinálom ezt. - fogtam meg a fejem fölül a könyveket, majd levágtam a földre őket.
- Muszáj lesz megcsinálnod, mert ha nem akkor.. - szólt Dillon.
- Akkor mi lesz? Elküldesz koncentrációs táborba vagy mi? - emeltem fel a hangom. - Elvesztegetem az egész életem ebbe a városba. - majd sietősen próbáltam felszaladni a szobámba.
- Hova mész? - kérdezte Dillon idegesen.
- Vissza költözök Knox Citybe. - vágtam rá..
Következő fejezet majd újra csak a következő hétvégén.
xooxoooo
Lainie
===
- Normális vagy? - szó szerint löktem el magamtól. - Mi a fenét csinálsz? - értetlenkedtem, miközben elég bunkón kérdeztem tőle.
- Sajnálom. - hajtotta le a fejét. - Csak próbállak megvédeni. - nézett a szemeimbe.
- Még is mitől? Eminemtől? Tőle nem kell megvédened megnyugtatlak. - tettem karba a kezem.
- Nem, mástól. - nézett újra szomorúan lefele, mire én ránéztem és felfutottam a szobámba. Nem tudtam miért csinálja ezt, nem tudtam, hogy akarom-e tudni miért csinálja ezeket. Egyben biztos voltam, fáradt voltam és alvásra volt szükségem.
Másnap reggel kómásan keltem fel. Hamar összekészülődtem a suliba, majd gyorsan siettem iskolába. Már a bejárati ajtót nyitottam volna ki, amikor Dillon szólt hozzám.
- Alaina! - szólt morcos hangján.
- Igen? - csuktam be az ajtót és ránéztem.
- Ma viselkedés órád lesz 2 órakor. Nem ajánlom, hogy kihagyd, mert annak súlyos következményei lesznek. - fenyegetőzött.
- Nem kell félned, itt leszek. - vigyorogtam egyet, majd becsapva az ajtót suliba igyekeztem. Az úton nem is ezen gondolkoztam, hanem inkább, hogy Marshall miért nem keresett még. Lassan gondolkozásom már átment pánikba, majd megérkeztem a sulihoz, ahol egyből Lexie rohant le.
- Szia! - ölelt meg, majd én is jó kedvűen megöleltem. - Mi van veled boszorkány? Tegnap nagyon elrohantál. - hallatunk befelé az épületbe.
- Örülnék, ha nem boszorkányoznál le, főleg a suliba ne, kérlek. Semmi különös nincs, tegnap randin voltam Eminemmel és utána majdnem megcsókolt Jerald.
- Mi van? Eminemmel? Azzal az Eminemmel? - nézett kikerekedett szemekkel.
- Van másik Eminem is? - néztem rá, majd a termünkhöz haladtunk.
- Úristen, és Jerald próbált megcsókolni?
- Azt mondta, hogy próbál megvédeni, de azt, hogy mitől azt már nem árulta el. - ültünk le a helyünkre. Mikor pont letettük magunkat pont becsengettek. Épp a kémia cuccaim pakolgattam elő, amikor a tanárnő szólalt meg.
- Jó reggelt diákok! Újabb tanuló érkezett az iskolánkba, már tegnap is itt volt csak útba igazítást kapott mindenről. - majd az ajtó felé mutatott, ahol egy rövidebb hajú fiú lépett be, akinek igazi mexikói beütése volt. - Ő itt Santiago Becker, mexikói származású. - szólt újra a tanárnő, mire a fiú pont velem egy hosszban lévő asztalhoz ült le. Késésben, de elkezdtük a kémia órát. Unalmas jelek, unalmas óra volt. Soha nem gondoltam volna, de igen gyorsan el is repült az óra. Hangos csengő szólt, majd mindenki hatalmas zsivajgásba kezdett.
- Santiago Becker vagyok. - szólt mellettem az új tanuló.
- Alaina Trasmek, de szólíts Lainie-nek. - nyújtottam a kezem. - Tényleg Mexikóból származol? - mentünk ki a termünkből, majd a következő órára siettünk.
- Igen.
- És miért jöttél pont ide Detroitba? - kérdezősködtem miközben a folyosón haladtunk.
- Szüleimnek szimpatikusabb volt ez a világ. - mosolygott csábos mexikói mosolyával. - Te már kiskorod óta itt élsz?
- Nem, előtted én voltam az új diák. Texas államból költöztem ide.
- Nincs kedved inkább beszélgetni, mint beülni egy újabb unalmas órára? - mutatott a kijárati ajtó felé, jelezve, hogy menjünk ki, mire bólintottam egyet. Sietősen kihaladtunk, majd leültünk egy padhoz.
- És te miért jöttél pont ide? - nézett rám szép barna szemeivel.
- Édesanyám és a bátyám meghalt, így a közeli rokonokhoz kerültem. - majd nagy sóhajt vettem. - A királyi családhoz. - valahogy éreztem, hogy jóba leszünk mi, de muszáj volt elmondanom neki miért vagyok itt és kiknél, nem akartam, hogy másoktól tudja meg.
- A királyi család rokona vagy? - nézett rám nagy barna szemeivel, ami tágasra nyíltak, mire bólintottam egyet. Később a következő óráinkra siettünk, úgy mondhatni a társaságában hamar eltellett a nap, majd órák után együtt indultunk haza fele.
- És merre fele laksz? - kérdezte, majd mutattam egyenesen. - Remek akkor menjünk. - majd hosszabb sétálás után megérkeztünk a házunkhoz, ahol épp Eminem állt.
- Az ott nem Eminem? - mutatott rá.
- Lehetséges, de most mennem kell. - majd elrohanva tőle Eminemhez siettem, akit gyorsan behúztam a kapun és a hátsó kertbe vettük az irányt.
- Ki volt az a srác akivel jöttél?
- Csak egy új diák és erre fele lakik, szóval együtt jöttük. - mosolyogtam rá.
- És mit csinálunk ma?
- Nekem 2-kor viselkedés órám van, a királyi család szépen beíratott ilyen hülyeségre, hogy tanuljak meg viselkedni. - húztam a szám, mire ő elnevette magát. - Mi ezen a vicces?
- Igazán megnézném, hogyan szerencsétlenkedsz ott. - nevetett tovább.
- Köszi, kedves vagy. - tettem karba a kezem. - Megyek is, majd hívj fel és akkor elmehetünk valahova. - nyomtam egy puszit az arcára, majd berohantam a lakásba, ahol az ajtó előtt már újra Dillon várt.
- Késtem?
- Pontos voltál. - nézett az órájára. - Ő itt a tanárod, Mrs. Metherds. - mutatott be nekem egy középkorú elegánsan öltözött nőt.
- Alaina Trasmek. - nyújtottam a kezem.
- Remek akkor kezdődhet is az óra. - csapta össze kezeit a nő, majd a nappalira mutatott, hogy oda menjek be. - Mivel kezdjük? - kérdezte.
- Semmivel, én is így is illedelmes vagyok. - keltem fel a fotelből, majd Dillon húzott vissza. - Ez egy óra, akkor te miért vagy itt? - néztem rá.
- Hogy az ilyen reagálásaid megelőzzem. - nézett rám, majd karba tettem a kezem.
- Kezdjük a járással. - majd felállított és mondta, hogy járjak körbe a szobába. Szép lassan körbe körbe járkáltam, mire ő dirigált, hogy hogyan menjek, merre nézzek és a többi dolog. Megfogott egy köteg könyvet, majd rádobta őket az egyik fotelre.
- Ezeket tarsd meg a fejeden és úgy menj. - majd megfogtam a könyveket és úgy próbáltam haladni, persze kevesebb sikerrel, ugyanis állandóan leesett a fejemről.
- Elegem van belőle. Nem csinálom ezt. - fogtam meg a fejem fölül a könyveket, majd levágtam a földre őket.
- Muszáj lesz megcsinálnod, mert ha nem akkor.. - szólt Dillon.
- Akkor mi lesz? Elküldesz koncentrációs táborba vagy mi? - emeltem fel a hangom. - Elvesztegetem az egész életem ebbe a városba. - majd sietősen próbáltam felszaladni a szobámba.
- Hova mész? - kérdezte Dillon idegesen.
- Vissza költözök Knox Citybe. - vágtam rá..
2011. szeptember 4., vasárnap
5. fejezet - Katasztrófa
Hello, hello, hello. Új fejezet van itt és most! Remélem mindenkinek jól telik az iskola, mert nekem nem, na mindegy. Tanulni muszáj, nem? sajnos. Jó olvasgatást. Következő fejezet csak a jövő hétvégén lesz.
xxooo
Lainie
~~~
Jerald olyan szélsebesen rohant utána, hogy még megállítani se tudtam. Hirtelen én is rohanni kezdtem utánuk. Megálltam a lépcső tetején, míg Jerald és Lexie ott álltak 1 méter távolságra egymástól. Jerald bosszú vágyát látni lehetett rajta, Lexie testét viszont félelem vette át. Tudtam, hogy Jerald mire készül, tudtam, hogy megakarja ölni, így Lexie köré egy láthatatlan burkot csináltam, ami arra volt jó, hogy a vámpír ne tudjon 3 méteres körzetébe menni. Jerald csak értetlenül bámult Lexie-re, mire én lerohantam.
- Te hogyan tudsz a közelébe menni? - mutatott Jerald értetlenséggel az arcán.
- Nem hallottál róla a családunkban? Boszorkány vagyok. - mosolyogtam rá önelégült arccal.
- Megbánjátok. - fenyegetőzött.
- Ne feledd kivel van dolgod, vámpír rokon. - próbáltam kicsit vagányabbra venni figurát miközben én is eléggé be voltam parázva, hogy akár ártani is ártana Lexie-nek.
- Biztonságban van egy darabig. - mosolyogtam rá.
- Köszönöm. - ölelt meg.
- Kérlek, ne áruld el senkinek a mi titkunk, mert ha valaki olyan rájön, hogy Jerald mi is, megölik és ő pedig engem is elárul bosszúból. - próbáltam meggyőzni.
- Ez így igaz, de előtte veled is végzek. - mutatott Jer, a lányra.
- Tartom a titkotok. - széles mosoly jelent meg az arcán.
- Köszönöm. - öleltem meg újra szorosan. - Mennem kell. - néztem a telefonomra. - Randim lesz. - mire Lexie furcsán nézett rám és kifelé vettük az irányt, Jerald nélkül. - Majd elmesélek mindent, de már késésben vagyok. - majd nagy sebesen ott hagytam a házunk előtt Lexie-t és rohantam ahogyan csak tudtam. Mikor megérkeztem lihegve a parkhoz Eminem már ott állt a fekete terepjáróra előtt és épp a telefonját birizgálta
- Szia! - mosolyogtam fülig érő szájjal.
- Szia. - látszott rajta, hogy kicsit zavarban van, így hamar próbált jelezni, hogy szálljak be a kocsiba és induljunk. Már benn ültünk, amikor fogalmam sincs, hogy hova tartottunk, de kellemetlen kínos csend volt.
- Hova megyünk? - próbáltam valamit kiszedni belőle.
- Meglepetés. - vágta rá egy szavas válaszát. Percekig csak szótlanul ültünk egymás mellett, amikor végre megérkeztünk. Marshall leparkolt egy szűkös helyre, majd kiszálltunk a járgányból.
- A tengerpart? Erre fele kicsit hideg ez nem? - hihetetlenül meglepődtem, amikor a partra vitt le hiszen itt kicsit hűvösebb az idő. Talán ő nem is akart fürdeni, csak szépen lassan a víz mentén mezítláb sétálgattunk és beszélgettünk.
- És hogyan kerültél ide Detroit-ba? - kérdezősködött.
- Anyukám meghalt és a bátyám is közel 1 hónapja, apámat nem ismerem és a legközelebbi rokonokhoz kerültem. Röviden tömören ennyi. - mosolyogtam, mire az ő arcán csak a sajnálatot lehetett látni. - Túlléptem ezeken a dolgokon. - próbáltam egy kis mosolyt csalni az arcára, mire hirtelen megálltunk és gyorsan felkapott az ölébe.
- Mit csinálsz? - nevettem el magam. - Tegyél le! - mire ő mintha meg se hallotta volna, hirtelen befutott a víbe, közben én a karján és szó szerint beledobott. Másodpercekig csak a víz alatt voltam, amikor gyorsan feljöttem és az arcomból próbáltam eltüntetni a hajam.
- Remek dolog megfürdeni ebbe a jéghideg vízben. - mosolyogtam miközben kifelé tartottam a vízből. Marshall mellettem jött szép lassan, amikor épp már majdnem a partnál voltunk megbotlottam. Ő persze udvarias férfi akart lenni és fel akart segíteni, de én bennem izzott a bosszú vágy. Nyújtotta felém jobb kezét, mire én megragadtam és ő is elvesztette egyensúlyát, így rám esett.
- Ezt azért, mert beledobtál a vízbe. - mosolyogtam rá, miközben ő épp rajtam feküdt. Mosolyra csalva arcát legurult rólam és mellém feküdt. Percekig csak néztünk egymás szemeit, én szó szerint már elvesztem igéző tekintetében, amikor hirtelen csókjait éreztem a számon. Fura helyzet volt, de vissza csókoltam.
- Ez nekem még túl gyors. - próbáltam kicsit arrébb tolni magamtól.
- Sajnálom, ha túl rámenős voltam. - nézett szemeimbe.
- Semmi baj, csak tudod nekem ez kicsit gyors volt.
- Ha akarod nem kereslek többet. - állt fel.
- Nem, sőt, dehogy. - keltem fel én is. - Szeretném, ha még találkoznánk, csak egy kicsit lassítsunk. - mondtam, mire bólintott egyet. - Volt több párkapcsolatom is szerintem túl elhamarkodtam mindent olyankor. Szeretném, ha jól megismernénk egymást és utána már bármi lehet.
- Akkor mehet is a megismerkedés? - mosolygott, majd újra leültünk a homokba és most már tényleg kezdtük egymást igazán megismerni.
- És a családod, hogyan vesztették életüket? Persze csak akkor mond el, ha akarod. - tette fel újabb kérdéseit, mire bólintottam egyet jelezve, hogy elmondom.
- Egy pénteki nap volt, délelőtt elugrottam a boltba még valami süti alapanyagért. Emlékszem rá, mosolyogva jöttem ki a boltból, de amikor a házunkhoz értem láttam, hogy hatalmas nagy lángokban ég az egész. A tűzoltókat hívtam, de amire azok kiérkeztek nem bírtam várni. Igazából 5 perc alatt a házunknál is voltak, de nekem egy örökké valóság volt és nem bírtam várni, muszáj volt be mennem. Anyukám a lángok között lévő konyhában találtam meg, aki épp haldokolt. Próbáltam rajta segíteni, de a karjaimban halt meg. Míg a bátyám már a tűzoltók segítették ki. 1 hétig még úgy ahogy életben volt, benne láttam a reménységet, hogy ha majd felépül segít nekem össze szedni magam, de nem így volt. Az égési sérüléseiben meghalt. Egyedül maradtam, senkim se volt, míg amennyire tudtam feldolgoztam és ide kerültem. - bámultam magam elé, miközben egy könny csepp folyt le az arcomon. Éreztem, hogy rám nézz és tudtam, hogy valamit mondani akar, de semmi nem jött ki a száján. - De ez már a múlt, már csak a jövőnek élek. - töröltem le az arcom. - Szerintem haza kéne mennem, a királyi pereputty már biztos hiányol. - néztem a telefonomra. Beszálltunk a kocsijába, majd egyenes hozzánk vettük az irányt.
- Édes otthon. - szálltunk ki a kocsiból. - Akkor legközelebb mikor találkozunk? - álltam meg előtte.
- Holnap?
- Rendben, majd hívj fel. - majd egy puszit nyomtam az arcára és be a lakásba vettem az irányt. A házban hirtelen Dillon termett előttem.
- Jó estét. - szóltam hozzá kivételesen kedvesen.
- Merre jártál? - tette karba a kezét, ahogyan azt szokta tenni.
- Egy barátomnál voltam. - mire ő csak flegma fejeket vágott. - Mi van nem hiszed el?
- De, elhiszem. Csak érdekes, hogy Jerald mást állít. - mutatott rá, aki épp mögötte állt. - Ő szerinte egy sráccal voltál randizni.
- És ez miért baj?
- Csak örülnék, ha őszinte lennél hozzánk.
- Az vagyok, csak ne tartsatok rövid pórázon. - vettem elő a szokás bunkó formám, mire ő elment. - Ez lenne a terved? - néztem Jerald-ra. - Kicsit szánalmas.
- Csak próbállak megvédeni, hogy ne jött-ment senkikkel állj össze.
- Ne aggódj, akivel én járni akarok nem jött-ment senki. Normálisabb "ember", mint te. Nem hiszem, hogy bármi közöd is lenne hozzám. Különben is szállj már le rólam, kezd elegem lenni belőled. - próbáltam a lépcsőhöz közeledni, amikor megfogta a karomat. - Elengednél? Vagy ti vámpírok ilyen bátrak vagytok a boszorkányokkal szemben? - jött elő megint a "kedves" énem, amire ő csak rám nézett és épp próbált megcsókolni..
xxooo
Lainie
~~~
Jerald olyan szélsebesen rohant utána, hogy még megállítani se tudtam. Hirtelen én is rohanni kezdtem utánuk. Megálltam a lépcső tetején, míg Jerald és Lexie ott álltak 1 méter távolságra egymástól. Jerald bosszú vágyát látni lehetett rajta, Lexie testét viszont félelem vette át. Tudtam, hogy Jerald mire készül, tudtam, hogy megakarja ölni, így Lexie köré egy láthatatlan burkot csináltam, ami arra volt jó, hogy a vámpír ne tudjon 3 méteres körzetébe menni. Jerald csak értetlenül bámult Lexie-re, mire én lerohantam.
- Te hogyan tudsz a közelébe menni? - mutatott Jerald értetlenséggel az arcán.
- Nem hallottál róla a családunkban? Boszorkány vagyok. - mosolyogtam rá önelégült arccal.
- Megbánjátok. - fenyegetőzött.
- Ne feledd kivel van dolgod, vámpír rokon. - próbáltam kicsit vagányabbra venni figurát miközben én is eléggé be voltam parázva, hogy akár ártani is ártana Lexie-nek.
- Biztonságban van egy darabig. - mosolyogtam rá.
- Köszönöm. - ölelt meg.
- Kérlek, ne áruld el senkinek a mi titkunk, mert ha valaki olyan rájön, hogy Jerald mi is, megölik és ő pedig engem is elárul bosszúból. - próbáltam meggyőzni.
- Ez így igaz, de előtte veled is végzek. - mutatott Jer, a lányra.
- Tartom a titkotok. - széles mosoly jelent meg az arcán.
- Köszönöm. - öleltem meg újra szorosan. - Mennem kell. - néztem a telefonomra. - Randim lesz. - mire Lexie furcsán nézett rám és kifelé vettük az irányt, Jerald nélkül. - Majd elmesélek mindent, de már késésben vagyok. - majd nagy sebesen ott hagytam a házunk előtt Lexie-t és rohantam ahogyan csak tudtam. Mikor megérkeztem lihegve a parkhoz Eminem már ott állt a fekete terepjáróra előtt és épp a telefonját birizgálta
- Szia! - mosolyogtam fülig érő szájjal.
- Szia. - látszott rajta, hogy kicsit zavarban van, így hamar próbált jelezni, hogy szálljak be a kocsiba és induljunk. Már benn ültünk, amikor fogalmam sincs, hogy hova tartottunk, de kellemetlen kínos csend volt.
- Hova megyünk? - próbáltam valamit kiszedni belőle.
- Meglepetés. - vágta rá egy szavas válaszát. Percekig csak szótlanul ültünk egymás mellett, amikor végre megérkeztünk. Marshall leparkolt egy szűkös helyre, majd kiszálltunk a járgányból.
- A tengerpart? Erre fele kicsit hideg ez nem? - hihetetlenül meglepődtem, amikor a partra vitt le hiszen itt kicsit hűvösebb az idő. Talán ő nem is akart fürdeni, csak szépen lassan a víz mentén mezítláb sétálgattunk és beszélgettünk.
- És hogyan kerültél ide Detroit-ba? - kérdezősködött.
- Anyukám meghalt és a bátyám is közel 1 hónapja, apámat nem ismerem és a legközelebbi rokonokhoz kerültem. Röviden tömören ennyi. - mosolyogtam, mire az ő arcán csak a sajnálatot lehetett látni. - Túlléptem ezeken a dolgokon. - próbáltam egy kis mosolyt csalni az arcára, mire hirtelen megálltunk és gyorsan felkapott az ölébe.
- Mit csinálsz? - nevettem el magam. - Tegyél le! - mire ő mintha meg se hallotta volna, hirtelen befutott a víbe, közben én a karján és szó szerint beledobott. Másodpercekig csak a víz alatt voltam, amikor gyorsan feljöttem és az arcomból próbáltam eltüntetni a hajam.
- Remek dolog megfürdeni ebbe a jéghideg vízben. - mosolyogtam miközben kifelé tartottam a vízből. Marshall mellettem jött szép lassan, amikor épp már majdnem a partnál voltunk megbotlottam. Ő persze udvarias férfi akart lenni és fel akart segíteni, de én bennem izzott a bosszú vágy. Nyújtotta felém jobb kezét, mire én megragadtam és ő is elvesztette egyensúlyát, így rám esett.
- Ezt azért, mert beledobtál a vízbe. - mosolyogtam rá, miközben ő épp rajtam feküdt. Mosolyra csalva arcát legurult rólam és mellém feküdt. Percekig csak néztünk egymás szemeit, én szó szerint már elvesztem igéző tekintetében, amikor hirtelen csókjait éreztem a számon. Fura helyzet volt, de vissza csókoltam.
- Ez nekem még túl gyors. - próbáltam kicsit arrébb tolni magamtól.
- Sajnálom, ha túl rámenős voltam. - nézett szemeimbe.
- Semmi baj, csak tudod nekem ez kicsit gyors volt.
- Ha akarod nem kereslek többet. - állt fel.
- Nem, sőt, dehogy. - keltem fel én is. - Szeretném, ha még találkoznánk, csak egy kicsit lassítsunk. - mondtam, mire bólintott egyet. - Volt több párkapcsolatom is szerintem túl elhamarkodtam mindent olyankor. Szeretném, ha jól megismernénk egymást és utána már bármi lehet.
- Akkor mehet is a megismerkedés? - mosolygott, majd újra leültünk a homokba és most már tényleg kezdtük egymást igazán megismerni.
- És a családod, hogyan vesztették életüket? Persze csak akkor mond el, ha akarod. - tette fel újabb kérdéseit, mire bólintottam egyet jelezve, hogy elmondom.
- Egy pénteki nap volt, délelőtt elugrottam a boltba még valami süti alapanyagért. Emlékszem rá, mosolyogva jöttem ki a boltból, de amikor a házunkhoz értem láttam, hogy hatalmas nagy lángokban ég az egész. A tűzoltókat hívtam, de amire azok kiérkeztek nem bírtam várni. Igazából 5 perc alatt a házunknál is voltak, de nekem egy örökké valóság volt és nem bírtam várni, muszáj volt be mennem. Anyukám a lángok között lévő konyhában találtam meg, aki épp haldokolt. Próbáltam rajta segíteni, de a karjaimban halt meg. Míg a bátyám már a tűzoltók segítették ki. 1 hétig még úgy ahogy életben volt, benne láttam a reménységet, hogy ha majd felépül segít nekem össze szedni magam, de nem így volt. Az égési sérüléseiben meghalt. Egyedül maradtam, senkim se volt, míg amennyire tudtam feldolgoztam és ide kerültem. - bámultam magam elé, miközben egy könny csepp folyt le az arcomon. Éreztem, hogy rám nézz és tudtam, hogy valamit mondani akar, de semmi nem jött ki a száján. - De ez már a múlt, már csak a jövőnek élek. - töröltem le az arcom. - Szerintem haza kéne mennem, a királyi pereputty már biztos hiányol. - néztem a telefonomra. Beszálltunk a kocsijába, majd egyenes hozzánk vettük az irányt.
- Édes otthon. - szálltunk ki a kocsiból. - Akkor legközelebb mikor találkozunk? - álltam meg előtte.
- Holnap?
- Rendben, majd hívj fel. - majd egy puszit nyomtam az arcára és be a lakásba vettem az irányt. A házban hirtelen Dillon termett előttem.
- Jó estét. - szóltam hozzá kivételesen kedvesen.
- Merre jártál? - tette karba a kezét, ahogyan azt szokta tenni.
- Egy barátomnál voltam. - mire ő csak flegma fejeket vágott. - Mi van nem hiszed el?
- De, elhiszem. Csak érdekes, hogy Jerald mást állít. - mutatott rá, aki épp mögötte állt. - Ő szerinte egy sráccal voltál randizni.
- És ez miért baj?
- Csak örülnék, ha őszinte lennél hozzánk.
- Az vagyok, csak ne tartsatok rövid pórázon. - vettem elő a szokás bunkó formám, mire ő elment. - Ez lenne a terved? - néztem Jerald-ra. - Kicsit szánalmas.
- Csak próbállak megvédeni, hogy ne jött-ment senkikkel állj össze.
- Ne aggódj, akivel én járni akarok nem jött-ment senki. Normálisabb "ember", mint te. Nem hiszem, hogy bármi közöd is lenne hozzám. Különben is szállj már le rólam, kezd elegem lenni belőled. - próbáltam a lépcsőhöz közeledni, amikor megfogta a karomat. - Elengednél? Vagy ti vámpírok ilyen bátrak vagytok a boszorkányokkal szemben? - jött elő megint a "kedves" énem, amire ő csak rám nézett és épp próbált megcsókolni..
2011. augusztus 30., kedd
4. fejezet - Kitálalok
Sziasztok olvasók. Meghoztam az újabb fejezetet, remélem tetszeni fog és örülnék pár kominak még mindig nagyon. Mivel csütörtöktől suli, így tuti, hogy pénteken vagy szombaton jövök új fejezettel. Jó olvasgatást nektek.
xoxo
Lainie
°°°
- Lainie! Segíts már, hívd a mentőket! - szólt, Lexie miközben én csak jobban okoztam a fájdalmat, Jerald-nak. Pár percekig csak néztem, ahogy szenved, majd szépen lassan abba hagytam.
- Ez az ő családjába szokás. Hirtelen rátör a hasi fájdalom. - mondtam, Lexinek, míg ő épp Jerald-ot segítette fel a földről.
- Igen, nagyon furcsa szokás ez. - igazította meg a ruháját, Jerald.
- Nekem viszont most már mennem kell, majd holnap találkozunk a suliba Lainie. Sziasztok. - nézett a telefonjára, majd gyorsan elviharzott.
- Miért jöttél Detroit-ba? - fordultam Jerald felé.
- Mondtam már, megismerem a királyi családot. Hiszen a lányok az unokatestvéreim. - vigyorgott, míg haza felé vettük az irányt. Mikor beléptünk a lakásba egyből Dillon és Sadie jelent meg előttünk.
- Jerald? - mosolygott fülig érő szájjal Sadie, majd szorosan ölelgették egymást. - Hogy-hogy itt vagy?
- Látogatóba jöttem.
- És meddig maradsz? - vágta rá Dillon.
- Meddig engeditek?
- Ameddig csak akarod, gyere körbe vezetlek és bemutatlak a lányoknak. - mutatott a konyha fele, majd Dillon és Sadie megindultak, míg én kicsit visszatartóztattam Jerald-ot.
- Csak, hogy tudd, ha elárulod mi is vagyok valójában akkor velem együtt fogsz bukni. - vágtam fenyegetőzően, majd felrohantam a szobámba. Nem tudtam, hogy fenyegető hatással van-e rám a vámpír rokon, de abban biztos voltam, hogy véletlenül soha nem jönne a közelembe.Hamar muszáj lesz kiderítenem mit is keres itt Detroit-ba.
Másnap reggel a telefonom csörgésére ébredtem. Nem ébresztő volt, egy számomra ismeretlen szám hívott.
- Igen? - szóltam bele komásan.
- Szia. Marshall vagyok. - szólt a vonal másik feléből.
- Eminem? Honnan tudtam a számom? Azt hittem, hogy csak viccelsz, amikor mondtad- kaptam fel a fejem párnáról.
- Mondtam, hogy hívni foglak. Akkor áll a kávé?
- Persze. - szélesedett a szám mosolygásra.
- Akkor majd gyere 4-re a Central Park-hoz és onnan pedig egy meglepetés helyre megyünk. - majd vágtam rá a jó öreg "persze" szót, elköszöntünk egymástól, míg kicsit ébredten már összekészülődtem és iskolába igyekeztem. Épp a lakásunk és a suli közötti utcán haladtam, amikor éreztem, hogy valaki nagyon követett. Hirtelen fordultam meg egy hideg szellővel Jerald állt meg előttem.
- Mi a halálért követsz? - vontam kérdőre.
- Iskolába megyek.
- Csak azt ne mond, hogy te is abba a suliba fogsz járni amibe én. - mire csak gúnyosan bólogatott. - Remek. - majd megfordultam és a suli felé vettük az irányt. - Csak, hogy tudd, ha bármi célzást teszel arra, valaki előtt, hogy ki vagy mi vagyok, neked véged.
- Mit parázol? Nem is vagy népszerű az iskolába. - vonta meg a vállát.
- Honnan tudod? Ne már, te már régebb óta figyelsz? - majd szintén bólogatott. - Remélem ezt abba hagyod vagy tényleg megtudod milyen egy boszorkány haragja. - mosolyogtam rá kedvesen, ami gúnyos volt. Végre a sulihoz érkeztünk, ahol hamar elváltunk egymástól, szerencsémre. Épp a szekrényemnél álltam, amikor Lexie állt meg mellettem.
- Tudom mi vagy valójában. - nézett rám komolyan.
- Mi? Mi lennék? - kezdtem pánikba esni.
- Boszorkány vagy. - vágta rá.
- Viccelsz? - kezdtem nevetni. - Ez hülyeség. - majd gyorsan elmasíroztam mellőle és a terembe vettem az irányt. Az órákon egyáltalán nem ültem Lexis közelébe, sőt még a szünetekbe is kerültem őt és buta, de egyben igaz vádait. Az utolsó órán viszont meggondoltam magam. Küldtem neki egy sms-t, hogy órák után jöjjön a suli mögötti pályához.
Órák után persze ott volt, várva, hogy kitárom neki a valódi énem.
- Igazad van! - álltam meg előtte. - Tényleg boszorkány vagyok.
- Tudtam. - mondtam hangosan. - És van amolyan erőd is? - halkított, mire megráztam a fejem és oda varázsoltam neki a pálya közepére egy hatalmas nagy focilabdát.
- Focilabda? - húzta a száját.
- Nem jutott más az eszembe. - mondtam. - Gyere el hozzánk és beavatlak mindenbe. - majd hozzánk vettük az irányt. Miért éreztem úgy, hogy muszáj neki elmondanom? Nem tudom, nem éreztem kötelességemnek, de valahogy azt akartam, hogy valakivel megtudjam osztani minden egyes dolgom. Beérve a lakásunkba felszaladtunk a szobámba, majd én az ágyra ültem, míg Lexie velem szembe egy székre.
- Na mit akarsz tudni? - kérdeztem.
- Rengeteg kérdésem van. Először is hogyan lettél boszorkány?
- Ez egy hosszú történet. régen jó régen kezdődött, amikor még a boszorkányok éltek. Egy jó távoli boszorkány rokonom, aki fiatal és naiv volt megbízott az ő állítólagos szerelmében és mindent elmondott neki, de a pasas megutálta és elmondta az egész falunak, ahol éltek, hogy mi is a lány majd ez hamar az egész világ tudomására jutott és összeszedték az összes boszit, majd elégették, de egy nő az erejének a felét próbálta átruházni lány unokatestvérére, de sikertelenül. Az erőt nem, de az átkot sikerült átadnia. Ez után boszorkány már nem született, de úgy tartják a családunkban számon, hogy aki december 13.-a péntekén születik, annál újra beindul az átok. A mamám hülyeségnek tartotta, így anyámnak el se mondta ezt az egész történeted, de anyám valami véletlen folytán ekkor szült még és tádá tényleg igaz.
- És, hogyan lesz több boszorkány, ha nem tudod a varázserőd átadni?
- Ha lányom születik.
- És, ha épp fiúd?
- 99% ilyenkor, hogy lány. Csoda kell, ahhoz, hogy fiú legyen.
- És a családod tudja?
- Az igazi családom tudta, vagyis anyám és a testvérem. Apám meg miután megtudta lelépett.
- A királyi?
- Nem, semmit se tudnak.
- A másodunoka tesód se?
- Ő viszont tudja. - vágtam rá, mire pont ő lépett be a szobámba.
- Hoppá, nem tudtam, hogy társaságod van. - csukta be az ajtót. - Remélem nem zavarok. - mosolygott bunkó, de csábító arcával.
- Mindent elmondtam neki. Tudja, hogy boszorkány vagyok. - mutattam Lexie-re.
- Tényleg? Ez jó, akkor már azt is tudja gondolom, hogy vámpír vagyok. - ült le mellém.
- Hogy mi vagy? - kelt fel Lexie a helyéről.
- És azt is említeném, hogy megakartalak 'kóstolni' a tegnap este.
- Fogd már be! - pattantam fel a helyemről. - Lexie, kérlek. Ígérd meg, hogy senkinek nem mondod el amiket most mondtam.
- A te titkod tartom, de az ő titkában még nem ígérhetem. - csordult le egy könny az arcán, majd kirohant a szobámból.
- Akkor sajnálom boszikám, de ki kell iktatnunk. - futott utána Jerald..
xoxo
Lainie
°°°
- Lainie! Segíts már, hívd a mentőket! - szólt, Lexie miközben én csak jobban okoztam a fájdalmat, Jerald-nak. Pár percekig csak néztem, ahogy szenved, majd szépen lassan abba hagytam.
- Ez az ő családjába szokás. Hirtelen rátör a hasi fájdalom. - mondtam, Lexinek, míg ő épp Jerald-ot segítette fel a földről.
- Igen, nagyon furcsa szokás ez. - igazította meg a ruháját, Jerald.
- Nekem viszont most már mennem kell, majd holnap találkozunk a suliba Lainie. Sziasztok. - nézett a telefonjára, majd gyorsan elviharzott.
- Miért jöttél Detroit-ba? - fordultam Jerald felé.
- Mondtam már, megismerem a királyi családot. Hiszen a lányok az unokatestvéreim. - vigyorgott, míg haza felé vettük az irányt. Mikor beléptünk a lakásba egyből Dillon és Sadie jelent meg előttünk.
- Jerald? - mosolygott fülig érő szájjal Sadie, majd szorosan ölelgették egymást. - Hogy-hogy itt vagy?
- Látogatóba jöttem.
- És meddig maradsz? - vágta rá Dillon.
- Meddig engeditek?
- Ameddig csak akarod, gyere körbe vezetlek és bemutatlak a lányoknak. - mutatott a konyha fele, majd Dillon és Sadie megindultak, míg én kicsit visszatartóztattam Jerald-ot.
- Csak, hogy tudd, ha elárulod mi is vagyok valójában akkor velem együtt fogsz bukni. - vágtam fenyegetőzően, majd felrohantam a szobámba. Nem tudtam, hogy fenyegető hatással van-e rám a vámpír rokon, de abban biztos voltam, hogy véletlenül soha nem jönne a közelembe.Hamar muszáj lesz kiderítenem mit is keres itt Detroit-ba.
Másnap reggel a telefonom csörgésére ébredtem. Nem ébresztő volt, egy számomra ismeretlen szám hívott.
- Igen? - szóltam bele komásan.
- Szia. Marshall vagyok. - szólt a vonal másik feléből.
- Eminem? Honnan tudtam a számom? Azt hittem, hogy csak viccelsz, amikor mondtad- kaptam fel a fejem párnáról.
- Mondtam, hogy hívni foglak. Akkor áll a kávé?
- Persze. - szélesedett a szám mosolygásra.
- Akkor majd gyere 4-re a Central Park-hoz és onnan pedig egy meglepetés helyre megyünk. - majd vágtam rá a jó öreg "persze" szót, elköszöntünk egymástól, míg kicsit ébredten már összekészülődtem és iskolába igyekeztem. Épp a lakásunk és a suli közötti utcán haladtam, amikor éreztem, hogy valaki nagyon követett. Hirtelen fordultam meg egy hideg szellővel Jerald állt meg előttem.
- Mi a halálért követsz? - vontam kérdőre.
- Iskolába megyek.
- Csak azt ne mond, hogy te is abba a suliba fogsz járni amibe én. - mire csak gúnyosan bólogatott. - Remek. - majd megfordultam és a suli felé vettük az irányt. - Csak, hogy tudd, ha bármi célzást teszel arra, valaki előtt, hogy ki vagy mi vagyok, neked véged.
- Mit parázol? Nem is vagy népszerű az iskolába. - vonta meg a vállát.
- Honnan tudod? Ne már, te már régebb óta figyelsz? - majd szintén bólogatott. - Remélem ezt abba hagyod vagy tényleg megtudod milyen egy boszorkány haragja. - mosolyogtam rá kedvesen, ami gúnyos volt. Végre a sulihoz érkeztünk, ahol hamar elváltunk egymástól, szerencsémre. Épp a szekrényemnél álltam, amikor Lexie állt meg mellettem.
- Tudom mi vagy valójában. - nézett rám komolyan.
- Mi? Mi lennék? - kezdtem pánikba esni.
- Boszorkány vagy. - vágta rá.
- Viccelsz? - kezdtem nevetni. - Ez hülyeség. - majd gyorsan elmasíroztam mellőle és a terembe vettem az irányt. Az órákon egyáltalán nem ültem Lexis közelébe, sőt még a szünetekbe is kerültem őt és buta, de egyben igaz vádait. Az utolsó órán viszont meggondoltam magam. Küldtem neki egy sms-t, hogy órák után jöjjön a suli mögötti pályához.
Órák után persze ott volt, várva, hogy kitárom neki a valódi énem.
- Igazad van! - álltam meg előtte. - Tényleg boszorkány vagyok.
- Tudtam. - mondtam hangosan. - És van amolyan erőd is? - halkított, mire megráztam a fejem és oda varázsoltam neki a pálya közepére egy hatalmas nagy focilabdát.
- Focilabda? - húzta a száját.
- Nem jutott más az eszembe. - mondtam. - Gyere el hozzánk és beavatlak mindenbe. - majd hozzánk vettük az irányt. Miért éreztem úgy, hogy muszáj neki elmondanom? Nem tudom, nem éreztem kötelességemnek, de valahogy azt akartam, hogy valakivel megtudjam osztani minden egyes dolgom. Beérve a lakásunkba felszaladtunk a szobámba, majd én az ágyra ültem, míg Lexie velem szembe egy székre.
- Na mit akarsz tudni? - kérdeztem.
- Rengeteg kérdésem van. Először is hogyan lettél boszorkány?
- Ez egy hosszú történet. régen jó régen kezdődött, amikor még a boszorkányok éltek. Egy jó távoli boszorkány rokonom, aki fiatal és naiv volt megbízott az ő állítólagos szerelmében és mindent elmondott neki, de a pasas megutálta és elmondta az egész falunak, ahol éltek, hogy mi is a lány majd ez hamar az egész világ tudomására jutott és összeszedték az összes boszit, majd elégették, de egy nő az erejének a felét próbálta átruházni lány unokatestvérére, de sikertelenül. Az erőt nem, de az átkot sikerült átadnia. Ez után boszorkány már nem született, de úgy tartják a családunkban számon, hogy aki december 13.-a péntekén születik, annál újra beindul az átok. A mamám hülyeségnek tartotta, így anyámnak el se mondta ezt az egész történeted, de anyám valami véletlen folytán ekkor szült még és tádá tényleg igaz.
- És, hogyan lesz több boszorkány, ha nem tudod a varázserőd átadni?
- Ha lányom születik.
- És, ha épp fiúd?
- 99% ilyenkor, hogy lány. Csoda kell, ahhoz, hogy fiú legyen.
- És a családod tudja?
- Az igazi családom tudta, vagyis anyám és a testvérem. Apám meg miután megtudta lelépett.
- A királyi?
- Nem, semmit se tudnak.
- A másodunoka tesód se?
- Ő viszont tudja. - vágtam rá, mire pont ő lépett be a szobámba.
- Hoppá, nem tudtam, hogy társaságod van. - csukta be az ajtót. - Remélem nem zavarok. - mosolygott bunkó, de csábító arcával.
- Mindent elmondtam neki. Tudja, hogy boszorkány vagyok. - mutattam Lexie-re.
- Tényleg? Ez jó, akkor már azt is tudja gondolom, hogy vámpír vagyok. - ült le mellém.
- Hogy mi vagy? - kelt fel Lexie a helyéről.
- És azt is említeném, hogy megakartalak 'kóstolni' a tegnap este.
- Fogd már be! - pattantam fel a helyemről. - Lexie, kérlek. Ígérd meg, hogy senkinek nem mondod el amiket most mondtam.
- A te titkod tartom, de az ő titkában még nem ígérhetem. - csordult le egy könny az arcán, majd kirohant a szobámból.
- Akkor sajnálom boszikám, de ki kell iktatnunk. - futott utána Jerald..
2011. augusztus 26., péntek
3. fejezet - A koncerten két ismeretlen ismerős
Sziasztok! Meghoztam a 3. fejezet történetét. Csináltam egy "Fejezetek" menü pontot, hogy, ha valaki netán később elkezdni olvasni a blogom, csak rá kell kattintania a megfelelő fejezetre és tádá, csodák csodájára egyszerűbb, mint össze vissza keresni. A kínzásig (szeptember1.ig) még hozok pár fejezetet, de mikor majd kezdődik a suli, akkor jóval ritkábban tudok csak jönni, de zárásról szó sem lesz egyik oldalamon sem.
Jó olvasgatást!! és pár kominak még mindig nagyon örülnék.
Lainie
÷÷÷
Nem is foglalkoztam Marshall furcsa reakciójával, inkább felszaladtam a szobámba gyorsan letusoltam és alvásra vettem a fejem, hiszen holnap reggel újra iskola.
Másnap reggel hatalmas nagy karikás szemekkel keltem fel. Olyan voltam, mint egy élő hulla, szó szerint húztam már magam a földön. Nagy nehezen össze készülődtem suliba indulva. Lefele tartottam a lépcsőn és ott is húztam már magam, azt hiszem ilyen fáradt még sosem voltam. Kiszaladtam a konyhába, ahol ittam egy jó erős kávét és útnak indultam az iskolába egyedül.
A suli kapujában már Lexie várt hatalmas vigyorral az arcán.
- Szia! - köszöntem rá, mire ő megölelt. Kicsit furcsáltam, hiszen még csak 1 napja ismerjük egymást, de üsse kő legyen, én is szorosan megöleltem.
- Akkor áll még a ma esti koncert? - mentünk befele az épületbe.
- Hát nem tudom, de tudod mit legyen. - először vonakodni akartam, hiszen Eminem koncertjére megyünk és tegnap este pedig be kell, hogy valljam kicsi cikis volt a helyzet, de könyörgöm ő egy nagymenő világsztár csak nem fog észre venni a majd 70.000 ember közül pont engem, megint. A nap a tegnapihoz képest hamar tellett, nem találtak be az őrjítő cicababák a folyóson, de viszont az a mai napba kicsit frusztrált, hogy a tanárok egyszerűen képtelenek voltak megjegyezni a nevem. Őszintén tényleg olyan borzalmas nevem van? Jó nem mindennapi, de különleges név és szerint könnyen jegyezhető, ez helyett a tanárok állandóan Amandának vagy Alisonnak szólítottak. Már az utolsó órákon legszívesebben felpattantam volna a helyemről és valami boszis dolgot csináltam volna, de nem szabad.
Már haza fele vettem az irányt Lexivel miközben megbeszéltünk, hogy este 6-kor előttünk találkozunk és indulunk is a koncertre. Épp befelé tartottam a hatalmas lakásba, ahol Vaillancourt család ült a nappaliba és eléggé frusztrált helyzet volt. Szó szerint tapintani lehetett a feszültséget a levegőben.
- Mi történt? - próbáltam kicsit kérdezősködni.
- Te történtél! - mutatott Faye idegesen.
- Hogy érted? - néztem értetlenül.
- Tegnap a "műsorod" elég cikis helyzetbe hozta a családunkat, így arra a döntésre jutottunk, hogy jó módot kell tanulnod. A nő 1 héten 1x fog ide jönni és kicsit megtanít téged arra, hogy hogyan kell viselkedni. - vágta rá, Sadie.
- Ohh, remek. Én vagyok a nagyszájú új lány, akinek terapeutához kell járnia. - lettem ideges.
- Ez nem pszichológus. - mondta Dillon, mire én idegesen felszaladtam a szobámba. Milyen dolog már ez, hogy nekem ilyen hülyeségre kell járnom? Nem vagyok én bolond, jó lehet, hogy megtanulok viselkedni, de én így is tudok viselkedni. Nem is foglalkoztam ezzel a dologgal, megcsináltam a leckéim, majd válogattam a ruháim között, hogy mit vegyek fel estére. Nagy nehezen eldöntöttem, hogy egy fekete csőnadrágot veszek fel és egy I Love Detroit feliratú felsőt. Szépen kisminkeltem magam, megfésülködtem, remek parfümöt használtam, majd utolsó simításoknál végre csöngetett Lexie, majd szóltak, hogy látogatom érkezett és lerohantam.
- Nagyon csinos vagy. - dicsért meg. Épp kifelé tartottunk volna, amikor Dillon szólt mögülünk.
- Hová igyekeztek? - fordultunk meg mire az ő nagyon morcos képe jelent meg előttünk.
- Egy koncertre. - vágtam rá.
- Nem mész te sehova! - lett ideges.
- Elnézést. - vágta rá Lex. - Vagyis Vaillancourt király, kérem engedje el Lainie-t erre a koncertre. Ígérem bennem bízhat és semmi butaságot nem fog csinálni. - mutatott rám.
- Még is milyen koncert lesz ez? - tette karba a kezét.
- Eminem! - vágtam rá, majd meg se várva válaszát kirohantunk a villából és gyalog a színhelyre vettük az irányt.
- Ilyen az egész királyi család? - kérdezte út közben Lexie.
- Élvezetes velük élni. - húztam el a szám. Nagyon belemerültünk a beszélgetésbe, amikor végre megérkeztünk. Már most a koncert előtt 3 órával is rengetegen voltak. Kivártuk a hosszú sorunk, majd a színpad közelébe próbáltunk férkőzni. Nem voltunk nagyon távól tőle, de azért igazán közel se. Végre este pontosan 9 órakor elkezdődött a koncert. Eminem a Not afraid számával kezdett, majd több híres dalát is előadta. Mikor vége volt a másfél órás koncertnek a tömeggel együtt próbáltunk kijutni. Hirtelen a telefonom kerestem, amikor észre vettem, hogy a táskám sincs meg.
- Lexie! - fordult meg. - Nincs meg a táskám. - kezdtem kétségbe esni, hiszen a táskámban volt egy kis könyv amin rengeted boszorkányos bűbáj volt feljegyezve, amire nem lenne jó, ha valaki rátalálna és nem is beszélve a méregdrága táskámról és telefonomról is.
- Valahol itt kell lennie. - mondta. Néztünk lefele és szerencsétlenül keresgéltünk.
- Vissza megyek oda ahol álltunk, kint találkozunk. - fordultam sarkon, majd a tömeggel épp szembe haladtam. Csak keresgéltem eszeveszettül, amikor 2 láb jelent meg előttem. Szép óvatosan és lassan felnéztem, ahol bájos mosolyával Eminem vigyorgott rám.
- Szia! - köszönt.
- Visszakaphatnám a táskám? - mutattam a kezében lévő táskára, ami az enyém volt, majd aranyos felém nyújtotta. - Köszönöm, hogy megtaláltad.
- Semmiség. - majd dobtam egy mosolyt és próbáltam sarkon fordulni, amikor újra megszólalt.
- Sajnálom. - mondta, miközben én értetlenül néztem rá. - A tegnapit, hogy úgy elrohantam. - közeledett hozzám.
- Semmi baj, de most már mennék. - próbáltam elmenni, amikor újra csak megszólalt.
- Nem akarnál meginni velem egy kávét?
- Hát nem is tudom. - próbáltam kicsit vonakodni.
- Kérlek! - fogta meg a kezem, mire én hirtelen elhúztam.
- Oké, rendben.
- Akkor majd hívlak. - majd sarkon fordult és elviharzott. Akkor majd hívlak? Hiszen meg sincs neki a számom. Köszönöm, hogy hiú ábrándokat akar ébreszteni bennem, de nem kérek belőle. Majd én is próbáltam sarkon fordulni, amikor egy magas sötétebb bőrű férfi jelent meg előttem. Az ismeretlen még is ismerős volt.
- Jerald! - néztem rá.
- Szia boszi rokon. - dobta gúnyos mosolyát felém. - Aranyos pár lennétek. - mutatott Eminem irányába.
- Mit keresel itt?
- Családi látogatóba jöttem, hiszen én közelebbi rokona vagyok a királyi családnak.
- Akkor már távozhatsz is. - próbáltam a városból eltávolítani.
- Tudja a család, hogy te bo.... - próbálta volna mondatát befejezni, amikor Lexie szólalt meg.
- Lainie! Már régóta várok rád, de nem jöttél. Azt hittem valami baj történt. - nézett rám értetlenül, miközben szemével Jerald-ot nézte.
- Jól vagyok és a táskám is meg van. - mutatta fel neki. - Ő itt az én másodunokatestvérem, Jerald Ismael.
- Örvendek a találkozásnak. - puszilta meg a kezét, mire ő elpirult.
- Vérzik a kezem. - mutatta tenyerét ahonnan folyt a vér, mire Jerald hatalmasakat nyelt és a nyakát csavargatta össze-vissza, mint aki épp éhes és vacsorázni készül. Lex tenyerét vette nagyon szemügyre, amikor a szépen belehelyezte az ő kezébe és a szája felé vitte lassan. Tudtam mire készül, nem lett volna szabad ilyet tennem, de kénytelen voltam megállítani. Nagyon koncentráltam az ő testére, hogy hatalmas fájdalmat érezzen.
- ÁÁááááá. - üvöltött hangosan Jerald, mire a földre rogyott és a hasát fogta.
Jó olvasgatást!! és pár kominak még mindig nagyon örülnék.
Lainie
÷÷÷
Nem is foglalkoztam Marshall furcsa reakciójával, inkább felszaladtam a szobámba gyorsan letusoltam és alvásra vettem a fejem, hiszen holnap reggel újra iskola.
Másnap reggel hatalmas nagy karikás szemekkel keltem fel. Olyan voltam, mint egy élő hulla, szó szerint húztam már magam a földön. Nagy nehezen össze készülődtem suliba indulva. Lefele tartottam a lépcsőn és ott is húztam már magam, azt hiszem ilyen fáradt még sosem voltam. Kiszaladtam a konyhába, ahol ittam egy jó erős kávét és útnak indultam az iskolába egyedül.
A suli kapujában már Lexie várt hatalmas vigyorral az arcán.
- Szia! - köszöntem rá, mire ő megölelt. Kicsit furcsáltam, hiszen még csak 1 napja ismerjük egymást, de üsse kő legyen, én is szorosan megöleltem.
- Akkor áll még a ma esti koncert? - mentünk befele az épületbe.
- Hát nem tudom, de tudod mit legyen. - először vonakodni akartam, hiszen Eminem koncertjére megyünk és tegnap este pedig be kell, hogy valljam kicsi cikis volt a helyzet, de könyörgöm ő egy nagymenő világsztár csak nem fog észre venni a majd 70.000 ember közül pont engem, megint. A nap a tegnapihoz képest hamar tellett, nem találtak be az őrjítő cicababák a folyóson, de viszont az a mai napba kicsit frusztrált, hogy a tanárok egyszerűen képtelenek voltak megjegyezni a nevem. Őszintén tényleg olyan borzalmas nevem van? Jó nem mindennapi, de különleges név és szerint könnyen jegyezhető, ez helyett a tanárok állandóan Amandának vagy Alisonnak szólítottak. Már az utolsó órákon legszívesebben felpattantam volna a helyemről és valami boszis dolgot csináltam volna, de nem szabad.
Már haza fele vettem az irányt Lexivel miközben megbeszéltünk, hogy este 6-kor előttünk találkozunk és indulunk is a koncertre. Épp befelé tartottam a hatalmas lakásba, ahol Vaillancourt család ült a nappaliba és eléggé frusztrált helyzet volt. Szó szerint tapintani lehetett a feszültséget a levegőben.
- Mi történt? - próbáltam kicsit kérdezősködni.
- Te történtél! - mutatott Faye idegesen.
- Hogy érted? - néztem értetlenül.
- Tegnap a "műsorod" elég cikis helyzetbe hozta a családunkat, így arra a döntésre jutottunk, hogy jó módot kell tanulnod. A nő 1 héten 1x fog ide jönni és kicsit megtanít téged arra, hogy hogyan kell viselkedni. - vágta rá, Sadie.
- Ohh, remek. Én vagyok a nagyszájú új lány, akinek terapeutához kell járnia. - lettem ideges.
- Ez nem pszichológus. - mondta Dillon, mire én idegesen felszaladtam a szobámba. Milyen dolog már ez, hogy nekem ilyen hülyeségre kell járnom? Nem vagyok én bolond, jó lehet, hogy megtanulok viselkedni, de én így is tudok viselkedni. Nem is foglalkoztam ezzel a dologgal, megcsináltam a leckéim, majd válogattam a ruháim között, hogy mit vegyek fel estére. Nagy nehezen eldöntöttem, hogy egy fekete csőnadrágot veszek fel és egy I Love Detroit feliratú felsőt. Szépen kisminkeltem magam, megfésülködtem, remek parfümöt használtam, majd utolsó simításoknál végre csöngetett Lexie, majd szóltak, hogy látogatom érkezett és lerohantam.
- Nagyon csinos vagy. - dicsért meg. Épp kifelé tartottunk volna, amikor Dillon szólt mögülünk.
- Hová igyekeztek? - fordultunk meg mire az ő nagyon morcos képe jelent meg előttünk.
- Egy koncertre. - vágtam rá.
- Nem mész te sehova! - lett ideges.
- Elnézést. - vágta rá Lex. - Vagyis Vaillancourt király, kérem engedje el Lainie-t erre a koncertre. Ígérem bennem bízhat és semmi butaságot nem fog csinálni. - mutatott rám.
- Még is milyen koncert lesz ez? - tette karba a kezét.
- Eminem! - vágtam rá, majd meg se várva válaszát kirohantunk a villából és gyalog a színhelyre vettük az irányt.
- Ilyen az egész királyi család? - kérdezte út közben Lexie.
- Élvezetes velük élni. - húztam el a szám. Nagyon belemerültünk a beszélgetésbe, amikor végre megérkeztünk. Már most a koncert előtt 3 órával is rengetegen voltak. Kivártuk a hosszú sorunk, majd a színpad közelébe próbáltunk férkőzni. Nem voltunk nagyon távól tőle, de azért igazán közel se. Végre este pontosan 9 órakor elkezdődött a koncert. Eminem a Not afraid számával kezdett, majd több híres dalát is előadta. Mikor vége volt a másfél órás koncertnek a tömeggel együtt próbáltunk kijutni. Hirtelen a telefonom kerestem, amikor észre vettem, hogy a táskám sincs meg.
- Lexie! - fordult meg. - Nincs meg a táskám. - kezdtem kétségbe esni, hiszen a táskámban volt egy kis könyv amin rengeted boszorkányos bűbáj volt feljegyezve, amire nem lenne jó, ha valaki rátalálna és nem is beszélve a méregdrága táskámról és telefonomról is.
- Valahol itt kell lennie. - mondta. Néztünk lefele és szerencsétlenül keresgéltünk.
- Vissza megyek oda ahol álltunk, kint találkozunk. - fordultam sarkon, majd a tömeggel épp szembe haladtam. Csak keresgéltem eszeveszettül, amikor 2 láb jelent meg előttem. Szép óvatosan és lassan felnéztem, ahol bájos mosolyával Eminem vigyorgott rám.
- Szia! - köszönt.
- Visszakaphatnám a táskám? - mutattam a kezében lévő táskára, ami az enyém volt, majd aranyos felém nyújtotta. - Köszönöm, hogy megtaláltad.
- Semmiség. - majd dobtam egy mosolyt és próbáltam sarkon fordulni, amikor újra megszólalt.
- Sajnálom. - mondta, miközben én értetlenül néztem rá. - A tegnapit, hogy úgy elrohantam. - közeledett hozzám.
- Semmi baj, de most már mennék. - próbáltam elmenni, amikor újra csak megszólalt.
- Nem akarnál meginni velem egy kávét?
- Hát nem is tudom. - próbáltam kicsit vonakodni.
- Kérlek! - fogta meg a kezem, mire én hirtelen elhúztam.
- Oké, rendben.
- Akkor majd hívlak. - majd sarkon fordult és elviharzott. Akkor majd hívlak? Hiszen meg sincs neki a számom. Köszönöm, hogy hiú ábrándokat akar ébreszteni bennem, de nem kérek belőle. Majd én is próbáltam sarkon fordulni, amikor egy magas sötétebb bőrű férfi jelent meg előttem. Az ismeretlen még is ismerős volt.
- Jerald! - néztem rá.
- Szia boszi rokon. - dobta gúnyos mosolyát felém. - Aranyos pár lennétek. - mutatott Eminem irányába.
- Mit keresel itt?
- Családi látogatóba jöttem, hiszen én közelebbi rokona vagyok a királyi családnak.
- Akkor már távozhatsz is. - próbáltam a városból eltávolítani.
- Tudja a család, hogy te bo.... - próbálta volna mondatát befejezni, amikor Lexie szólalt meg.
- Lainie! Már régóta várok rád, de nem jöttél. Azt hittem valami baj történt. - nézett rám értetlenül, miközben szemével Jerald-ot nézte.
- Jól vagyok és a táskám is meg van. - mutatta fel neki. - Ő itt az én másodunokatestvérem, Jerald Ismael.
- Örvendek a találkozásnak. - puszilta meg a kezét, mire ő elpirult.
- Vérzik a kezem. - mutatta tenyerét ahonnan folyt a vér, mire Jerald hatalmasakat nyelt és a nyakát csavargatta össze-vissza, mint aki épp éhes és vacsorázni készül. Lex tenyerét vette nagyon szemügyre, amikor a szépen belehelyezte az ő kezébe és a szája felé vitte lassan. Tudtam mire készül, nem lett volna szabad ilyet tennem, de kénytelen voltam megállítani. Nagyon koncentráltam az ő testére, hogy hatalmas fájdalmat érezzen.
- ÁÁááááá. - üvöltött hangosan Jerald, mire a földre rogyott és a hasát fogta.
2011. augusztus 24., szerda
Díj
Ohh köszönöm szépen megkaptam az első díjam. Kitől? Pletyus
Még 1x Nagyon köszönöm <33
Szabályok:
1. Tedd ki a logót a blogodra!
2. Köszönd meg a díjat annak, akitől kaptad!
3. Írj magadról 7 dolgot!
4. Küldd tovább 7 írónak, és linkeld be a blogjukat!
5. Hagyj üzenetet a blogjukon, hogy meglepetés várja őket!
7 dolog:
1. Hatalmas Eminem fanatikus vagyok.
2. Fekete a kedvenc színem.
3. Perfectül beszelém a spanyol és angol nyelvet.
4. Imádom a boszorkányos dolgokat.
5. Nem értem Lady Gaga miért van a pop szakmában.
6. Kiskorom óta Ashlee Simpson a kedvenc énekesnőm.
7. Megan Fox-t Eminem Love the Way You Lie klipjében szerettem meg.
Akiknek tovább küldöm:
1. Loxxa
2. Cinty
3. Encsihhh
4. Nesszi Pierce
5. Katerina Petrova
6. Dóó
7. Hermossa
2011. augusztus 22., hétfő
2. fejezet - Új iskola - új élet, de ugyan az a boszorkány
Sziasztok. Meghoztam az újabb fejezetet. Következő fejezet még nagy valószínűséggel ezen a héten már olvasható is lesz itt. Jó olvasgatást. Pár kominak nagyon örülnék.
Lainie
¤¤¤
Mikor beértem az iskola kapuján iszonyatos gyomor görcs kapott el. Nem az nagyon fájdalmas, hanem mikor izgulunk és a gombóc a gyomorban kellemetlen érzés. Vettem egy nagy levegőt, majd a szekrényem felé tartottam. Éreztem a rám szegező tekinteteket, ahogyan végig mérnek a velem majdnem egykorúak szemeikkel. Próbáltam nem foglalkozni vele, de akkor hirtelen kettő gesztenye barna hajú lány jelent meg előttem.
- Bocsi, de épp a szekrényemhez tartok. Arrébb állnátok? - próbáltam kikerülni őket, mire az egyik lány mindig elém állt.
- Te vagy az új lány? Honnan is jöttél, Texas? Ott elég sok falusi paraszt lakhat. - vágta rá a másik flegmán, majd hátra dobva hajukat távoztak előlem. Nem bírtam ezt következmény nélkül nézni, tudom nem helyes, de muszáj volt valahogy megleckéztetni őket. Épp egy csap előtt mentek el, míg erősen koncentráltam rá és a csapból teljes egészében a két lányra ömlött a víz. Persze ők idegesek lettek és elrohantak, míg az egész iskola rajtuk röhögött, köztük én is. Épp a szekrényemhez fordultam, amikor egy hosszú vörös hajú lány állt meg mellettem. Azt hittem ő a suli másik nagymenő generációja, de tévedtem.
- Ne törődj velük. Mindig ilyenek. - mosolygott bájosan. - Új vagy itt?
- Ennyire látszik? - csuktam be a szekrényem, mire csak mosolygott egyet.
- Az első napod és már sok mindent pletykálnak rólad itt. - ki az udvarra vettük az irányt.
- És pedig? - érdeklődtem.
- Sokan azt mondják, hogy a királyi család rokona vagy. - ültünk le egy padra, pontosan a kosárpályával szembe.
- Az nem pletyka. - néztem rá.
- Tényleg? Azt hittem, hogy csak valami rossz vicc. És miért jöttél ide?
- Az egy hosszú történet. - majd mikor pont befejeztem a mondatom a csengő hangja szólt az egész épületben. Gyorsan siettünk órára, miközben kiderült, hogy a vörös hajú lány az osztálytársam lesz. Bementünk a terembe, ahol minden szem rám szegeződött. A hátsó sorban megpillantottunk egy üres padot, ahova sietősen vettük az irányt. Az út közben az egykori két barna hajú lányt is észre vettem, de már száraz és új ruhában. Épp, hogy leültünk a helyünkre a spanyol tanárnő lépett be.
- Szóval diákok azt hallottam új osztálytársatok érkezett. Itt van? - rakta le könyveit az asztalra, mire én felálltam.
- Itt vagyok. - dobtam egy mosolyt.
- Bemutatkoznál kérlek. Honnan jöttél stb. stb. - ült a helyére.
- Alaine Trasmek vagyok, Texas állam egy kisvárosából, Knox Cityből, de jobban szeretem a Lainie becézést, ha szabad kérnem. - mutatkoztam be udvariasan, mire ő kérdésekkel bombázott engem.
- Igaz az a pletyka, hogy a Vaillancourt királyi család rokona vagy? - mire csak bólogattam. - És velük élsz? - amire szintén csak a fejem rázás volt a válasz. - Oké, rendben. - fejezte be, majd jelezte kezével, hogy üljek le. A nap hamar ment, ugyan ez volt a többi órákon is. Mutatkozz be, a királyi család tagja vagy? állandóan ez a kérdés és ez a kérés már egy idő után idegesített. Óráim után épp a suliból tartottam kifele amikor a vörös hajú ismerős lány toppant meg előttem.
- Merre fele laksz? Mehetünk együtt, ha akarod. - majd mutattam az útat és szerencsémre ő is arra felé lakott.
- Nem is tudom a neved még. - szóltam hozzá út közben.
- Lexie Heighton.
- Heighton? Mint a Leighton csak H-val? - mire bólintott.
- Elmondod miért jöttél ebbe a városba? - kérdezősködött.
- Egyszer majd igen elfogom. - vágtam rá mire pont a házunkhoz érkeztünk. - Én itt lakom. - mutattam a házra. - Akkor majd holnap, Szia. - intettem egyet, mire újra szólt mögülem.
- Várj! - fordultam meg. - Van két Eminem koncert jegyem holnap estére. Mivel nem vagyok körülvéve hatezer baráttal esetleg nincs kedved eljönni velem? - mire csak bólintottam egyet, majd sarkon fordultam és befelé vettem az irányt. Mikor beértem a lakásba mindenki sietősen készülődött, gondolom valami parti lesz. Nem érdekelt, felszaladtam a szobámba és magamra zártam az ajtót. Percekig csak feküdtem hason az ágyamon, amikor hirtelen kinyílt az ablakom és a szél minden fele vitte a függönyöm. Huzat? Nem nem lehetett az, hiszen az ajtóm csukva volt és a fürdő szobaim ajtóm is. Nem törődtem vele, gyorsan becsuktam majd vissza feküdtem. Nem sokáig élvezhettem a nyugalmat, mert Gianna dörömbölt az ajtómon. Nagy nehezen csúszva-mászva fel keltem az ágyamból és kinyitottam neki az ajtót.
- Mi tartott ennyi ideig kinyitni az ajtót? - rakta csípőre a kezét.
- Aludni próbálnék. - feküdtem le az ágyamra újra.
- Aludni? Ne viccelj már. Parti lesz nálunk és csomó sztár vendég is jön. Öltözz át valami elegánsba és gyere le. - majd megfordult és kiviharzott a szobámból. Elegánsan? Mi vagyok én divat baba? Nehezen, de tényleg nehezen rávettem magam. Előhalásztam a szekrényemből egy színes csőnadrágot és egy fekete pólót. Gyorsan felöltöztem, majd megfésülködtem, mert a hajam úgy állt, mint a Szörnyellának. Felhúztam a Converse tornacipőm, majd lesiettem a földszintre. A lépcsőn tartottam lefele, amikor újra az-az értés volt rajtam, mint a suliba amikor bámult mindenki. Éreztem az emberek tekintetét a bőrömön.
- Mit néznek? Nem láttak még fehér embert? - vágtam fancsali pofát, majd ki az udvarra vettem a irányt. Leültem a hatalmas hintaágyra, majd csak gondolkodtam az élet dolgain. Gondolkodásom átment inkább régi emlékekbe. Azok a képek jelentek meg előttem, amikor anyával először léptünk az iskola kapuját. Amikor a bátyám veszekedett velem valamiért. Egy hatalmas nagy könnycsepp folyt végig az arcomon.
- Leülhetek? - kérdezte egy ismeretlen hang, mögöttem. Letöröltem az arcomról a könnyt, majd bólogattam. Először nem is néztem a srácra, majd mire ránéztem gyönyörű szép kék szemeire hamar leesett, hogy a világsztár Eminem ült le mellém.
- Baj van? - kérdezte, mire csak ráztam a fejem, hogy nem. - Láttalak az előbb bent. - mutatott a villára.
- Tetszett a műsorom? - mosolyogtam.
- Nagyon is. - nevette el magát. - Amúgy Marshall Mathers vagyok. - ráztunk kezet.
- Tudom ki vagy, nem kell bemutatkoznod.
- És te?
- Lainie Trasmek.
- Lainie? Ilyen névről nem hallottam még. - vágott fancsali pofát.
- Nem csodálom. Ez becenév, Alaina az eredeti nevem.
- És mi szél hozott erre a partira?
- Itt élek.
- Te is a királyi család tagja vagy?
- Távoli rokon, inkább így mondanám. - vágtam rá, mire ő nem is válaszolt, csak felpattant a helyéről és be az épületbe vette az irányt. Mit tettem? Megsértettem? Vagy zavarja, hogy a királyi család rokona vagyok?
Lainie
¤¤¤
Mikor beértem az iskola kapuján iszonyatos gyomor görcs kapott el. Nem az nagyon fájdalmas, hanem mikor izgulunk és a gombóc a gyomorban kellemetlen érzés. Vettem egy nagy levegőt, majd a szekrényem felé tartottam. Éreztem a rám szegező tekinteteket, ahogyan végig mérnek a velem majdnem egykorúak szemeikkel. Próbáltam nem foglalkozni vele, de akkor hirtelen kettő gesztenye barna hajú lány jelent meg előttem.
- Bocsi, de épp a szekrényemhez tartok. Arrébb állnátok? - próbáltam kikerülni őket, mire az egyik lány mindig elém állt.
- Te vagy az új lány? Honnan is jöttél, Texas? Ott elég sok falusi paraszt lakhat. - vágta rá a másik flegmán, majd hátra dobva hajukat távoztak előlem. Nem bírtam ezt következmény nélkül nézni, tudom nem helyes, de muszáj volt valahogy megleckéztetni őket. Épp egy csap előtt mentek el, míg erősen koncentráltam rá és a csapból teljes egészében a két lányra ömlött a víz. Persze ők idegesek lettek és elrohantak, míg az egész iskola rajtuk röhögött, köztük én is. Épp a szekrényemhez fordultam, amikor egy hosszú vörös hajú lány állt meg mellettem. Azt hittem ő a suli másik nagymenő generációja, de tévedtem.
- Ne törődj velük. Mindig ilyenek. - mosolygott bájosan. - Új vagy itt?
- Ennyire látszik? - csuktam be a szekrényem, mire csak mosolygott egyet.
- Az első napod és már sok mindent pletykálnak rólad itt. - ki az udvarra vettük az irányt.
- És pedig? - érdeklődtem.
- Sokan azt mondják, hogy a királyi család rokona vagy. - ültünk le egy padra, pontosan a kosárpályával szembe.
- Az nem pletyka. - néztem rá.
- Tényleg? Azt hittem, hogy csak valami rossz vicc. És miért jöttél ide?
- Az egy hosszú történet. - majd mikor pont befejeztem a mondatom a csengő hangja szólt az egész épületben. Gyorsan siettünk órára, miközben kiderült, hogy a vörös hajú lány az osztálytársam lesz. Bementünk a terembe, ahol minden szem rám szegeződött. A hátsó sorban megpillantottunk egy üres padot, ahova sietősen vettük az irányt. Az út közben az egykori két barna hajú lányt is észre vettem, de már száraz és új ruhában. Épp, hogy leültünk a helyünkre a spanyol tanárnő lépett be.
- Szóval diákok azt hallottam új osztálytársatok érkezett. Itt van? - rakta le könyveit az asztalra, mire én felálltam.
- Itt vagyok. - dobtam egy mosolyt.
- Bemutatkoznál kérlek. Honnan jöttél stb. stb. - ült a helyére.
- Alaine Trasmek vagyok, Texas állam egy kisvárosából, Knox Cityből, de jobban szeretem a Lainie becézést, ha szabad kérnem. - mutatkoztam be udvariasan, mire ő kérdésekkel bombázott engem.
- Igaz az a pletyka, hogy a Vaillancourt királyi család rokona vagy? - mire csak bólogattam. - És velük élsz? - amire szintén csak a fejem rázás volt a válasz. - Oké, rendben. - fejezte be, majd jelezte kezével, hogy üljek le. A nap hamar ment, ugyan ez volt a többi órákon is. Mutatkozz be, a királyi család tagja vagy? állandóan ez a kérdés és ez a kérés már egy idő után idegesített. Óráim után épp a suliból tartottam kifele amikor a vörös hajú ismerős lány toppant meg előttem.
- Merre fele laksz? Mehetünk együtt, ha akarod. - majd mutattam az útat és szerencsémre ő is arra felé lakott.
- Nem is tudom a neved még. - szóltam hozzá út közben.
- Lexie Heighton.
- Heighton? Mint a Leighton csak H-val? - mire bólintott.
- Elmondod miért jöttél ebbe a városba? - kérdezősködött.
- Egyszer majd igen elfogom. - vágtam rá mire pont a házunkhoz érkeztünk. - Én itt lakom. - mutattam a házra. - Akkor majd holnap, Szia. - intettem egyet, mire újra szólt mögülem.
- Várj! - fordultam meg. - Van két Eminem koncert jegyem holnap estére. Mivel nem vagyok körülvéve hatezer baráttal esetleg nincs kedved eljönni velem? - mire csak bólintottam egyet, majd sarkon fordultam és befelé vettem az irányt. Mikor beértem a lakásba mindenki sietősen készülődött, gondolom valami parti lesz. Nem érdekelt, felszaladtam a szobámba és magamra zártam az ajtót. Percekig csak feküdtem hason az ágyamon, amikor hirtelen kinyílt az ablakom és a szél minden fele vitte a függönyöm. Huzat? Nem nem lehetett az, hiszen az ajtóm csukva volt és a fürdő szobaim ajtóm is. Nem törődtem vele, gyorsan becsuktam majd vissza feküdtem. Nem sokáig élvezhettem a nyugalmat, mert Gianna dörömbölt az ajtómon. Nagy nehezen csúszva-mászva fel keltem az ágyamból és kinyitottam neki az ajtót.
- Mi tartott ennyi ideig kinyitni az ajtót? - rakta csípőre a kezét.
- Aludni próbálnék. - feküdtem le az ágyamra újra.
- Aludni? Ne viccelj már. Parti lesz nálunk és csomó sztár vendég is jön. Öltözz át valami elegánsba és gyere le. - majd megfordult és kiviharzott a szobámból. Elegánsan? Mi vagyok én divat baba? Nehezen, de tényleg nehezen rávettem magam. Előhalásztam a szekrényemből egy színes csőnadrágot és egy fekete pólót. Gyorsan felöltöztem, majd megfésülködtem, mert a hajam úgy állt, mint a Szörnyellának. Felhúztam a Converse tornacipőm, majd lesiettem a földszintre. A lépcsőn tartottam lefele, amikor újra az-az értés volt rajtam, mint a suliba amikor bámult mindenki. Éreztem az emberek tekintetét a bőrömön.
- Mit néznek? Nem láttak még fehér embert? - vágtam fancsali pofát, majd ki az udvarra vettem a irányt. Leültem a hatalmas hintaágyra, majd csak gondolkodtam az élet dolgain. Gondolkodásom átment inkább régi emlékekbe. Azok a képek jelentek meg előttem, amikor anyával először léptünk az iskola kapuját. Amikor a bátyám veszekedett velem valamiért. Egy hatalmas nagy könnycsepp folyt végig az arcomon.
- Leülhetek? - kérdezte egy ismeretlen hang, mögöttem. Letöröltem az arcomról a könnyt, majd bólogattam. Először nem is néztem a srácra, majd mire ránéztem gyönyörű szép kék szemeire hamar leesett, hogy a világsztár Eminem ült le mellém.
- Baj van? - kérdezte, mire csak ráztam a fejem, hogy nem. - Láttalak az előbb bent. - mutatott a villára.
- Tetszett a műsorom? - mosolyogtam.
- Nagyon is. - nevette el magát. - Amúgy Marshall Mathers vagyok. - ráztunk kezet.
- Tudom ki vagy, nem kell bemutatkoznod.
- És te?
- Lainie Trasmek.
- Lainie? Ilyen névről nem hallottam még. - vágott fancsali pofát.
- Nem csodálom. Ez becenév, Alaina az eredeti nevem.
- És mi szél hozott erre a partira?
- Itt élek.
- Te is a királyi család tagja vagy?
- Távoli rokon, inkább így mondanám. - vágtam rá, mire ő nem is válaszolt, csak felpattant a helyéről és be az épületbe vette az irányt. Mit tettem? Megsértettem? Vagy zavarja, hogy a királyi család rokona vagyok?
2011. augusztus 18., csütörtök
1. fejezet - A nagyvárosi élet
Sziasztok. Meghoztam a Texas Girl - Witch Life sztori első fejezetét. Következő fejezet majd csak a jövő héten, addig jó olvasgatást. Ja, és ha valaki olvassa akkor kérlek komizzon is, nagyon jól esne.
Köszönöm
Lainie
×××
Ki vagyok én? Erre egyszerű a válasz, Alaina Trasmek. Egy koránt sem átlagos tinédzser, hogy miért nem vagyok olyan, mint a többiek? Erre több választ is tudok adni. Első dolog amit szívesen említek, hogy a királyi család távoli rokona vagyok. 1993. december 13.-án születettem Texas állam egyik kisvárosában, Knox City-ben. Kiskorom óta itt éltem, egy pici kisváros, ahol mindig terjengenek pletykák mindenről és mindenkiről. A lakosság kb. az 1200 főt üti, de ez miért is mondom, hiszen az egész kisvárost magam mögött hagyom és elköltözöm a királyi családhoz, Detroit-ba. Miért hagyom itt ezt a csodás várost, az ellenségeim és a barátaim? Bonyolult, de még is egyszerű. Apámat soha nem ismertem, talán valahol él, talán valahol nyaral, talán épp feleségével és gyerekivel ünnepel. Fogalmam sincs ki ő és miért hagyott el. 1 hónapja megváltozott az életem. A bátyám és az édesanyám meghalt, valahogy elégett házunk és ők épp benn voltak. Anyám a karjaimban halt meg, míg testvérem 1 héttel a baleset után. 1 hónapig tartott feldolgozni haláluk, míg közben a nagy fejesek döntöttek, hogy hova is kerülök.
Talán valamit még kihagytam a beszédemből. Egy fontos dolgot, amivel tényleg nem vagyok hétköznapi. Én boszorkány vagyok. Igen, tényleg boszorkány. Nem, nem járok seprűvel éjszaka, nem itatok bájitalokat mindenkivel és nem szoktam ócska gömbbel hadoválni össze-vissza. Különleges családból származom, így a puszta tekintetemmel bármit tudok csinálni, de próbálom általában jóra használni és nem csak úgy hip-hop mindenkit megviccelni.
Itt ülök a Detroit-i repülőgép járaton és unom magam. Érkezzünk már meg, kíváncsi vagyok az új lakásomra, a rokonaimra. 4 órás út lehetett, amikor végre megérkeztünk. Nagy nehezen lemásztam a gépről, majd be az épületbe vettem az irányt és a csomagjaimhoz indultam. Szerencsés embernek mondhattam abba pillanatba magam, mert minden csomagom meg volt. Végre az előtérbe vettem az irányt, miközben hatalmas nagy bőröndjeim próbáltam magam után húzni. Talán a szívem mélyén arra számítottam, hogy a királyi család majd ugrálva, felém szaladva köszönt, de nem így volt. Egy kopasz, fekete ruhás, fekete napszemüvegben lévő emberke mutatott az utasok felé egy karton papírt amin a nevem állt, egyből tudtam, hogy őt hozzám küldték.
- Hy. Én vagyok Alaina. - mosolyogtam rá, mire ő nem is válaszolva elvette a bőröndjeim és a kocsijához vettük az irányt. Hamar bepakolt, majd útnak indultunk. Hosszú út után végre megérkeztünk. Épp, ahogy kiszálltam a sötétitett autóból egy hatalmas nagy palotát pillantottam meg magam előtt. Nem is foglalkozva cuccaimmal befelé vettem az irányt. A testőrök kényelmesen és mogorva arccal engedtek befelé, épphogy beléptem az ajtón egy hosszú elegánsan öltözött szőke hajú lány jelent meg előttem. Mellette kicsit lepusztult szegényes lánynak éreztem magam, hiszen épp tornacipőben, csőnadrágban és egy szál pólóban voltam.
- Szia. - köszönt fülig érő mosollyal, mire én csak intettem egyet az kezemmel. - Gianna vagyok. A Vaillancourt család fiatalabbik lánya. - a mosoly még mindig az arcán volt, talán úgy éreztem mintha örülne az érkezésemnek.
- Alaina Trasmek és az egyetlen Trasmek aki csak maradt. - néztem a földre és egyből a bánat fogott el. - De szólíts csak Lainie-nek. - néztem rá, amikor hirtelen újabb 3 ismeretlen tag jelent meg előttem.
- Szia, Alaina. Dillon vagyok. - rázta meg a kezem. - Ő itt a feleségem, Sadie és az idősebbek lányunk, Faye.
- Örvendek. Nevemet már tudják, de csak szólítsanak Lainie-nek kérem.
- Nyugodtan tegezz minket hiszen rokonok vagyunk és egyben már a gyámjaid is. - szólt, Sadie. Nem is szóltam semmit, amikor Dillon intett, hogy menjünk be a hatalmas nappaliba, ami akkora volt, mint Knox City egész főtere.
- Csak tisztázni akarunk pár szabályt és, hogy mi hogyan lesz. Utána, ha szeretnéd Gianna körbe is vezet. - tette hozzá, Gillon, mire én csak bólintottam egyet. - Tehát először is holnaptól már a Sivanna középiskola harmadikos diákja leszel. Szeretnénk, ha jól tanulnál és nem koszolnád be a jó hírünk. Szeretnénk, ha nem hoznál ide mindenkit, de persze közeli barátokat nyugodtan hozhatsz és még egy dolog..bulizni mehetsz barátokkal, de ha teheted ne nagyon alázkodj meg, hogy a sárga földig iszod magad.
- Levegőt vehetek? Mindegy, próbálom betartani őket.
- Egy texasi lány képtelen erre.. - vágott a szavamba, Faye.
- Egy texasi lány igenis képes erre. - vigyorogtam az arcába, majd Gianna segítségével megkerestük a szobám. Egy eldugott folyosó részen volt, aminek külön örültem, hogy nem fog senki se zaklatni mindig. A szobában hatalmas nagy francia ágy, plazma TV, Hi-FI torony és gyönyörű kilátás az udvarra. A szobában már a bőröndjeim is a földön hevertek.
- Ezt oda fogom tenni. - vettem ki a bőröndömből a hatalmas nagy Avril Lavigne plakátot.
- Ő kicsoda? - kérdezte, Gianna.
- Nem ismered? Jézusom. Hányadik században élsz? Ő a pop-rock zene hercegnője, teljes mértékben imádom a csajt. - néztem a plakátra, majd az ágyam fölé ragasztottuk.
- Ezt pedig azt hiszem oda kerül. - halásztam elő az óriási bőröndjeimből az FC Barcelona csapat képet.
- És ők kik?
- Gianna, jézusom. Ők a világ legjobb focistái. - néztem rájuk, majd ezt a posztert is felraktuk.
- A szüleim nem fognak örülni, hogy ilyen képeket teszel fel. - nézett rám.
- Nem érdekel. Ők akarták a gyámságom, így hát fogadjanak el olyannak amilyen vagyok. - ültem le az ágyra, majd pár perc múlva neki láttuk a dolgaim kipakolásának. 4 kéz hamarabb végzett, így gyorsan készen is lettünk vele.
- Te is a Sivanna-ra jársz?
- Nem, én és a nővérem is magántanulók vagyunk.
- Én miért nem lehetek az? - tettem fel neki kérdésem.
- Lehetnél, de a szüleim nem akarják, úgy gondolják, hogy azok után ami történt jó lesz, ha emberek közé kerülsz. - fejezte be mondatát. Mivel későre járt, így a vacsora után egy meleg zuhanyt vettem a fürdőszobámba és alvásra vettem a fejem.
Másnap reggel egy ismeretlen hang ébresztett.
- Miss. Trasmek, Miss. Trasmek. Ébredjen, várja az iskola. - szólt az ismeretlen arcú és hangú idősebb hölgy.
- Maga kicsoda? - töröltem meg a szemem és próbáltam kicsit feléledni.
- Tara vagyok, a házvezető nő. - a gyors ismerkedés után végre kiszálltam az ágyamból és felöltöztem, majd felkaptam az iskola táskám és a suliba vettem az irányt. Épp mikor kiértem a kapun és gyalog próbáltam venni az irányt, majd valaki mögülem szólt.
- Miss. Trasmek? - fordultam meg, majd észbe kaptam, hogy a tegnapi fuvaros csávó az.
- Igen? - néztem rá értetlenül mire ő csak ráütött kettőt a kocsira, jelezve, hogy szálljak be. - Ezzel megyünk? Kocsival iskolába?
- Ezentúl igen. - vágta rá, majd beszálltam a járgányba és az iskola felé mentünk.
Köszönöm
Lainie
×××
Ki vagyok én? Erre egyszerű a válasz, Alaina Trasmek. Egy koránt sem átlagos tinédzser, hogy miért nem vagyok olyan, mint a többiek? Erre több választ is tudok adni. Első dolog amit szívesen említek, hogy a királyi család távoli rokona vagyok. 1993. december 13.-án születettem Texas állam egyik kisvárosában, Knox City-ben. Kiskorom óta itt éltem, egy pici kisváros, ahol mindig terjengenek pletykák mindenről és mindenkiről. A lakosság kb. az 1200 főt üti, de ez miért is mondom, hiszen az egész kisvárost magam mögött hagyom és elköltözöm a királyi családhoz, Detroit-ba. Miért hagyom itt ezt a csodás várost, az ellenségeim és a barátaim? Bonyolult, de még is egyszerű. Apámat soha nem ismertem, talán valahol él, talán valahol nyaral, talán épp feleségével és gyerekivel ünnepel. Fogalmam sincs ki ő és miért hagyott el. 1 hónapja megváltozott az életem. A bátyám és az édesanyám meghalt, valahogy elégett házunk és ők épp benn voltak. Anyám a karjaimban halt meg, míg testvérem 1 héttel a baleset után. 1 hónapig tartott feldolgozni haláluk, míg közben a nagy fejesek döntöttek, hogy hova is kerülök.
Talán valamit még kihagytam a beszédemből. Egy fontos dolgot, amivel tényleg nem vagyok hétköznapi. Én boszorkány vagyok. Igen, tényleg boszorkány. Nem, nem járok seprűvel éjszaka, nem itatok bájitalokat mindenkivel és nem szoktam ócska gömbbel hadoválni össze-vissza. Különleges családból származom, így a puszta tekintetemmel bármit tudok csinálni, de próbálom általában jóra használni és nem csak úgy hip-hop mindenkit megviccelni.
Itt ülök a Detroit-i repülőgép járaton és unom magam. Érkezzünk már meg, kíváncsi vagyok az új lakásomra, a rokonaimra. 4 órás út lehetett, amikor végre megérkeztünk. Nagy nehezen lemásztam a gépről, majd be az épületbe vettem az irányt és a csomagjaimhoz indultam. Szerencsés embernek mondhattam abba pillanatba magam, mert minden csomagom meg volt. Végre az előtérbe vettem az irányt, miközben hatalmas nagy bőröndjeim próbáltam magam után húzni. Talán a szívem mélyén arra számítottam, hogy a királyi család majd ugrálva, felém szaladva köszönt, de nem így volt. Egy kopasz, fekete ruhás, fekete napszemüvegben lévő emberke mutatott az utasok felé egy karton papírt amin a nevem állt, egyből tudtam, hogy őt hozzám küldték.
- Hy. Én vagyok Alaina. - mosolyogtam rá, mire ő nem is válaszolva elvette a bőröndjeim és a kocsijához vettük az irányt. Hamar bepakolt, majd útnak indultunk. Hosszú út után végre megérkeztünk. Épp, ahogy kiszálltam a sötétitett autóból egy hatalmas nagy palotát pillantottam meg magam előtt. Nem is foglalkozva cuccaimmal befelé vettem az irányt. A testőrök kényelmesen és mogorva arccal engedtek befelé, épphogy beléptem az ajtón egy hosszú elegánsan öltözött szőke hajú lány jelent meg előttem. Mellette kicsit lepusztult szegényes lánynak éreztem magam, hiszen épp tornacipőben, csőnadrágban és egy szál pólóban voltam.
- Szia. - köszönt fülig érő mosollyal, mire én csak intettem egyet az kezemmel. - Gianna vagyok. A Vaillancourt család fiatalabbik lánya. - a mosoly még mindig az arcán volt, talán úgy éreztem mintha örülne az érkezésemnek.
- Alaina Trasmek és az egyetlen Trasmek aki csak maradt. - néztem a földre és egyből a bánat fogott el. - De szólíts csak Lainie-nek. - néztem rá, amikor hirtelen újabb 3 ismeretlen tag jelent meg előttem.
- Szia, Alaina. Dillon vagyok. - rázta meg a kezem. - Ő itt a feleségem, Sadie és az idősebbek lányunk, Faye.
- Örvendek. Nevemet már tudják, de csak szólítsanak Lainie-nek kérem.
- Nyugodtan tegezz minket hiszen rokonok vagyunk és egyben már a gyámjaid is. - szólt, Sadie. Nem is szóltam semmit, amikor Dillon intett, hogy menjünk be a hatalmas nappaliba, ami akkora volt, mint Knox City egész főtere.
- Csak tisztázni akarunk pár szabályt és, hogy mi hogyan lesz. Utána, ha szeretnéd Gianna körbe is vezet. - tette hozzá, Gillon, mire én csak bólintottam egyet. - Tehát először is holnaptól már a Sivanna középiskola harmadikos diákja leszel. Szeretnénk, ha jól tanulnál és nem koszolnád be a jó hírünk. Szeretnénk, ha nem hoznál ide mindenkit, de persze közeli barátokat nyugodtan hozhatsz és még egy dolog..bulizni mehetsz barátokkal, de ha teheted ne nagyon alázkodj meg, hogy a sárga földig iszod magad.
- Levegőt vehetek? Mindegy, próbálom betartani őket.
- Egy texasi lány képtelen erre.. - vágott a szavamba, Faye.
- Egy texasi lány igenis képes erre. - vigyorogtam az arcába, majd Gianna segítségével megkerestük a szobám. Egy eldugott folyosó részen volt, aminek külön örültem, hogy nem fog senki se zaklatni mindig. A szobában hatalmas nagy francia ágy, plazma TV, Hi-FI torony és gyönyörű kilátás az udvarra. A szobában már a bőröndjeim is a földön hevertek.
- Ezt oda fogom tenni. - vettem ki a bőröndömből a hatalmas nagy Avril Lavigne plakátot.
- Ő kicsoda? - kérdezte, Gianna.
- Nem ismered? Jézusom. Hányadik században élsz? Ő a pop-rock zene hercegnője, teljes mértékben imádom a csajt. - néztem a plakátra, majd az ágyam fölé ragasztottuk.
- Ezt pedig azt hiszem oda kerül. - halásztam elő az óriási bőröndjeimből az FC Barcelona csapat képet.
- És ők kik?
- Gianna, jézusom. Ők a világ legjobb focistái. - néztem rájuk, majd ezt a posztert is felraktuk.
- A szüleim nem fognak örülni, hogy ilyen képeket teszel fel. - nézett rám.
- Nem érdekel. Ők akarták a gyámságom, így hát fogadjanak el olyannak amilyen vagyok. - ültem le az ágyra, majd pár perc múlva neki láttuk a dolgaim kipakolásának. 4 kéz hamarabb végzett, így gyorsan készen is lettünk vele.
- Te is a Sivanna-ra jársz?
- Nem, én és a nővérem is magántanulók vagyunk.
- Én miért nem lehetek az? - tettem fel neki kérdésem.
- Lehetnél, de a szüleim nem akarják, úgy gondolják, hogy azok után ami történt jó lesz, ha emberek közé kerülsz. - fejezte be mondatát. Mivel későre járt, így a vacsora után egy meleg zuhanyt vettem a fürdőszobámba és alvásra vettem a fejem.
Másnap reggel egy ismeretlen hang ébresztett.
- Miss. Trasmek, Miss. Trasmek. Ébredjen, várja az iskola. - szólt az ismeretlen arcú és hangú idősebb hölgy.
- Maga kicsoda? - töröltem meg a szemem és próbáltam kicsit feléledni.
- Tara vagyok, a házvezető nő. - a gyors ismerkedés után végre kiszálltam az ágyamból és felöltöztem, majd felkaptam az iskola táskám és a suliba vettem az irányt. Épp mikor kiértem a kapun és gyalog próbáltam venni az irányt, majd valaki mögülem szólt.
- Miss. Trasmek? - fordultam meg, majd észbe kaptam, hogy a tegnapi fuvaros csávó az.
- Igen? - néztem rá értetlenül mire ő csak ráütött kettőt a kocsira, jelezve, hogy szálljak be. - Ezzel megyünk? Kocsival iskolába?
- Ezentúl igen. - vágta rá, majd beszálltam a járgányba és az iskola felé mentünk.
2011. augusztus 13., szombat
Sziasztok
Sziasztok, megnyitottam új oldalam. Az első fejezetet egyenlőre fogalmam sincs mikor hozom, de probálom a jövő héten, ugyanis egyszerre fogom hozni az másik oldalammal a fejezeteket. A rövid ismertetőt oldalt olvashatjátok és már kinn vannak a szereplők is.
xoxo
L
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)