1. fejezet - A nagyvárosi élet

Sziasztok. Meghoztam a Texas Girl - Witch Life sztori első fejezetét. Következő fejezet majd csak a jövő héten, addig jó olvasgatást. Ja, és ha valaki olvassa akkor kérlek komizzon is, nagyon jól esne.
Köszönöm
Lainie

                                                   ×××

Ki vagyok én? Erre egyszerű a válasz, Alaina Trasmek. Egy koránt sem átlagos tinédzser, hogy miért nem vagyok olyan, mint a többiek? Erre több választ is tudok adni. Első dolog amit szívesen említek, hogy a királyi család távoli rokona vagyok. 1993. december 13.-án születettem Texas állam egyik kisvárosában, Knox City-ben. Kiskorom óta itt éltem, egy pici kisváros, ahol mindig terjengenek pletykák mindenről és mindenkiről. A lakosság kb. az 1200 főt üti, de ez miért is mondom, hiszen az egész kisvárost magam mögött hagyom és elköltözöm a királyi családhoz, Detroit-ba. Miért hagyom itt ezt a csodás várost, az ellenségeim és a barátaim? Bonyolult, de még is egyszerű. Apámat soha nem ismertem, talán valahol él, talán valahol nyaral, talán épp feleségével és gyerekivel ünnepel. Fogalmam sincs ki ő és miért hagyott el. 1 hónapja megváltozott az életem. A bátyám és az édesanyám meghalt, valahogy elégett házunk és ők épp benn voltak. Anyám a karjaimban halt meg, míg testvérem 1 héttel a baleset után. 1 hónapig tartott feldolgozni haláluk, míg közben a nagy fejesek döntöttek, hogy hova is kerülök.

Talán valamit még kihagytam a beszédemből. Egy fontos dolgot, amivel tényleg nem vagyok hétköznapi. Én boszorkány vagyok. Igen, tényleg boszorkány. Nem, nem járok seprűvel éjszaka, nem itatok bájitalokat mindenkivel és nem szoktam ócska gömbbel hadoválni össze-vissza. Különleges családból származom, így a puszta tekintetemmel bármit tudok csinálni, de próbálom általában jóra használni és nem csak úgy hip-hop mindenkit megviccelni.


Itt ülök a Detroit-i repülőgép járaton és unom magam. Érkezzünk már meg, kíváncsi vagyok az új lakásomra, a rokonaimra. 4 órás út lehetett, amikor végre megérkeztünk. Nagy nehezen lemásztam a gépről, majd be az épületbe vettem az irányt és a csomagjaimhoz indultam. Szerencsés embernek mondhattam abba pillanatba magam, mert minden csomagom meg volt. Végre az előtérbe vettem az irányt, miközben hatalmas nagy bőröndjeim próbáltam magam után húzni. Talán a szívem mélyén arra számítottam, hogy a királyi család majd ugrálva, felém szaladva köszönt, de nem így volt. Egy kopasz, fekete ruhás, fekete napszemüvegben lévő emberke mutatott az utasok felé egy karton papírt amin a nevem állt, egyből tudtam, hogy őt hozzám küldték.
 - Hy. Én vagyok Alaina. - mosolyogtam rá, mire ő nem is válaszolva elvette a bőröndjeim és a kocsijához vettük az irányt. Hamar bepakolt, majd útnak indultunk. Hosszú út után végre megérkeztünk. Épp, ahogy kiszálltam a sötétitett autóból egy hatalmas nagy palotát pillantottam meg magam előtt. Nem is foglalkozva cuccaimmal befelé vettem az irányt. A testőrök kényelmesen és mogorva arccal engedtek befelé, épphogy beléptem az ajtón egy hosszú elegánsan öltözött szőke hajú lány jelent meg előttem. Mellette kicsit lepusztult szegényes lánynak éreztem magam, hiszen épp tornacipőben, csőnadrágban és egy szál pólóban voltam.
 - Szia. - köszönt fülig érő mosollyal, mire én csak intettem egyet az kezemmel. - Gianna vagyok. A Vaillancourt család fiatalabbik lánya. - a mosoly még mindig az arcán volt, talán úgy éreztem mintha örülne az érkezésemnek.
 - Alaina Trasmek és az egyetlen Trasmek aki csak maradt. - néztem a földre és egyből a bánat fogott el. - De szólíts csak Lainie-nek. - néztem rá, amikor hirtelen újabb 3 ismeretlen tag jelent meg előttem.
 - Szia, Alaina. Dillon vagyok. - rázta meg a kezem. - Ő itt a feleségem, Sadie és az idősebbek lányunk, Faye.
 - Örvendek. Nevemet már tudják, de csak szólítsanak Lainie-nek kérem.
 - Nyugodtan tegezz minket hiszen rokonok vagyunk és egyben már a gyámjaid is. - szólt, Sadie. Nem is szóltam semmit, amikor Dillon intett, hogy menjünk be a hatalmas nappaliba, ami akkora volt, mint Knox City egész főtere.
 - Csak tisztázni akarunk pár szabályt és, hogy mi hogyan lesz. Utána, ha szeretnéd Gianna körbe is vezet. - tette hozzá, Gillon, mire én csak bólintottam egyet. - Tehát először is holnaptól már a Sivanna középiskola harmadikos diákja leszel. Szeretnénk, ha jól tanulnál és nem koszolnád be a jó hírünk. Szeretnénk, ha nem hoznál ide mindenkit, de persze közeli barátokat nyugodtan hozhatsz és még egy dolog..bulizni mehetsz barátokkal, de ha teheted ne nagyon alázkodj meg, hogy a sárga földig iszod magad.
 - Levegőt vehetek? Mindegy, próbálom betartani őket.
 - Egy texasi lány képtelen erre.. - vágott a szavamba, Faye.
 - Egy texasi lány igenis képes erre. - vigyorogtam az arcába, majd Gianna segítségével megkerestük a szobám. Egy eldugott folyosó részen volt, aminek külön örültem, hogy nem fog senki se zaklatni mindig. A szobában hatalmas nagy francia ágy, plazma TV, Hi-FI torony és gyönyörű kilátás az udvarra. A szobában már a bőröndjeim is a földön hevertek.
 - Ezt oda fogom tenni. - vettem ki a bőröndömből a hatalmas nagy Avril Lavigne plakátot.
 - Ő kicsoda? - kérdezte, Gianna.
 - Nem ismered? Jézusom. Hányadik században élsz? Ő a pop-rock zene hercegnője, teljes mértékben imádom a csajt. - néztem a plakátra, majd az ágyam fölé ragasztottuk.
 - Ezt pedig azt hiszem oda kerül. - halásztam elő az óriási bőröndjeimből az FC Barcelona csapat képet.
 - És ők kik?
 - Gianna, jézusom. Ők a világ legjobb focistái. - néztem rájuk, majd ezt a posztert is felraktuk.
 - A szüleim nem fognak örülni, hogy ilyen képeket teszel fel. - nézett rám.
 - Nem érdekel. Ők akarták a gyámságom, így hát fogadjanak el olyannak amilyen vagyok. - ültem le az ágyra, majd pár perc múlva neki láttuk a dolgaim kipakolásának. 4 kéz hamarabb végzett, így gyorsan készen is lettünk vele.
 - Te is a Sivanna-ra jársz?
 - Nem, én és a nővérem is magántanulók vagyunk.
 - Én miért nem lehetek az? - tettem fel neki kérdésem.
 - Lehetnél, de a szüleim nem akarják, úgy gondolják, hogy azok után ami történt jó lesz, ha emberek közé kerülsz. - fejezte be mondatát. Mivel későre járt, így a vacsora után egy meleg zuhanyt vettem a fürdőszobámba és alvásra vettem a fejem.

Másnap reggel egy ismeretlen hang ébresztett.
 - Miss. Trasmek, Miss. Trasmek. Ébredjen, várja az iskola. - szólt az ismeretlen arcú és hangú idősebb hölgy.
 - Maga kicsoda? - töröltem meg a szemem és próbáltam kicsit feléledni.
 - Tara vagyok, a házvezető nő. - a gyors ismerkedés után végre kiszálltam az ágyamból és felöltöztem, majd felkaptam az iskola táskám és a suliba vettem az irányt. Épp mikor kiértem a kapun és gyalog próbáltam venni az irányt, majd valaki mögülem szólt.
 - Miss. Trasmek? - fordultam meg, majd észbe kaptam, hogy a tegnapi fuvaros csávó az.
 - Igen? - néztem rá értetlenül mire ő csak ráütött kettőt a kocsira, jelezve, hogy szálljak be. - Ezzel megyünk? Kocsival iskolába?
 - Ezentúl igen. - vágta rá, majd beszálltam a járgányba és az iskola felé mentünk.