Sziasztok olvasók. Meghoztam az újabb fejezetet, remélem tetszeni fog és örülnék pár kominak még mindig nagyon. Mivel csütörtöktől suli, így tuti, hogy pénteken vagy szombaton jövök új fejezettel. Jó olvasgatást nektek.
xoxo
Lainie
°°°
- Lainie! Segíts már, hívd a mentőket! - szólt, Lexie miközben én csak jobban okoztam a fájdalmat, Jerald-nak. Pár percekig csak néztem, ahogy szenved, majd szépen lassan abba hagytam.
- Ez az ő családjába szokás. Hirtelen rátör a hasi fájdalom. - mondtam, Lexinek, míg ő épp Jerald-ot segítette fel a földről.
- Igen, nagyon furcsa szokás ez. - igazította meg a ruháját, Jerald.
- Nekem viszont most már mennem kell, majd holnap találkozunk a suliba Lainie. Sziasztok. - nézett a telefonjára, majd gyorsan elviharzott.
- Miért jöttél Detroit-ba? - fordultam Jerald felé.
- Mondtam már, megismerem a királyi családot. Hiszen a lányok az unokatestvéreim. - vigyorgott, míg haza felé vettük az irányt. Mikor beléptünk a lakásba egyből Dillon és Sadie jelent meg előttünk.
- Jerald? - mosolygott fülig érő szájjal Sadie, majd szorosan ölelgették egymást. - Hogy-hogy itt vagy?
- Látogatóba jöttem.
- És meddig maradsz? - vágta rá Dillon.
- Meddig engeditek?
- Ameddig csak akarod, gyere körbe vezetlek és bemutatlak a lányoknak. - mutatott a konyha fele, majd Dillon és Sadie megindultak, míg én kicsit visszatartóztattam Jerald-ot.
- Csak, hogy tudd, ha elárulod mi is vagyok valójában akkor velem együtt fogsz bukni. - vágtam fenyegetőzően, majd felrohantam a szobámba. Nem tudtam, hogy fenyegető hatással van-e rám a vámpír rokon, de abban biztos voltam, hogy véletlenül soha nem jönne a közelembe.Hamar muszáj lesz kiderítenem mit is keres itt Detroit-ba.
Másnap reggel a telefonom csörgésére ébredtem. Nem ébresztő volt, egy számomra ismeretlen szám hívott.
- Igen? - szóltam bele komásan.
- Szia. Marshall vagyok. - szólt a vonal másik feléből.
- Eminem? Honnan tudtam a számom? Azt hittem, hogy csak viccelsz, amikor mondtad- kaptam fel a fejem párnáról.
- Mondtam, hogy hívni foglak. Akkor áll a kávé?
- Persze. - szélesedett a szám mosolygásra.
- Akkor majd gyere 4-re a Central Park-hoz és onnan pedig egy meglepetés helyre megyünk. - majd vágtam rá a jó öreg "persze" szót, elköszöntünk egymástól, míg kicsit ébredten már összekészülődtem és iskolába igyekeztem. Épp a lakásunk és a suli közötti utcán haladtam, amikor éreztem, hogy valaki nagyon követett. Hirtelen fordultam meg egy hideg szellővel Jerald állt meg előttem.
- Mi a halálért követsz? - vontam kérdőre.
- Iskolába megyek.
- Csak azt ne mond, hogy te is abba a suliba fogsz járni amibe én. - mire csak gúnyosan bólogatott. - Remek. - majd megfordultam és a suli felé vettük az irányt. - Csak, hogy tudd, ha bármi célzást teszel arra, valaki előtt, hogy ki vagy mi vagyok, neked véged.
- Mit parázol? Nem is vagy népszerű az iskolába. - vonta meg a vállát.
- Honnan tudod? Ne már, te már régebb óta figyelsz? - majd szintén bólogatott. - Remélem ezt abba hagyod vagy tényleg megtudod milyen egy boszorkány haragja. - mosolyogtam rá kedvesen, ami gúnyos volt. Végre a sulihoz érkeztünk, ahol hamar elváltunk egymástól, szerencsémre. Épp a szekrényemnél álltam, amikor Lexie állt meg mellettem.
- Tudom mi vagy valójában. - nézett rám komolyan.
- Mi? Mi lennék? - kezdtem pánikba esni.
- Boszorkány vagy. - vágta rá.
- Viccelsz? - kezdtem nevetni. - Ez hülyeség. - majd gyorsan elmasíroztam mellőle és a terembe vettem az irányt. Az órákon egyáltalán nem ültem Lexis közelébe, sőt még a szünetekbe is kerültem őt és buta, de egyben igaz vádait. Az utolsó órán viszont meggondoltam magam. Küldtem neki egy sms-t, hogy órák után jöjjön a suli mögötti pályához.
Órák után persze ott volt, várva, hogy kitárom neki a valódi énem.
- Igazad van! - álltam meg előtte. - Tényleg boszorkány vagyok.
- Tudtam. - mondtam hangosan. - És van amolyan erőd is? - halkított, mire megráztam a fejem és oda varázsoltam neki a pálya közepére egy hatalmas nagy focilabdát.
- Focilabda? - húzta a száját.
- Nem jutott más az eszembe. - mondtam. - Gyere el hozzánk és beavatlak mindenbe. - majd hozzánk vettük az irányt. Miért éreztem úgy, hogy muszáj neki elmondanom? Nem tudom, nem éreztem kötelességemnek, de valahogy azt akartam, hogy valakivel megtudjam osztani minden egyes dolgom. Beérve a lakásunkba felszaladtunk a szobámba, majd én az ágyra ültem, míg Lexie velem szembe egy székre.
- Na mit akarsz tudni? - kérdeztem.
- Rengeteg kérdésem van. Először is hogyan lettél boszorkány?
- Ez egy hosszú történet. régen jó régen kezdődött, amikor még a boszorkányok éltek. Egy jó távoli boszorkány rokonom, aki fiatal és naiv volt megbízott az ő állítólagos szerelmében és mindent elmondott neki, de a pasas megutálta és elmondta az egész falunak, ahol éltek, hogy mi is a lány majd ez hamar az egész világ tudomására jutott és összeszedték az összes boszit, majd elégették, de egy nő az erejének a felét próbálta átruházni lány unokatestvérére, de sikertelenül. Az erőt nem, de az átkot sikerült átadnia. Ez után boszorkány már nem született, de úgy tartják a családunkban számon, hogy aki december 13.-a péntekén születik, annál újra beindul az átok. A mamám hülyeségnek tartotta, így anyámnak el se mondta ezt az egész történeted, de anyám valami véletlen folytán ekkor szült még és tádá tényleg igaz.
- És, hogyan lesz több boszorkány, ha nem tudod a varázserőd átadni?
- Ha lányom születik.
- És, ha épp fiúd?
- 99% ilyenkor, hogy lány. Csoda kell, ahhoz, hogy fiú legyen.
- És a családod tudja?
- Az igazi családom tudta, vagyis anyám és a testvérem. Apám meg miután megtudta lelépett.
- A királyi?
- Nem, semmit se tudnak.
- A másodunoka tesód se?
- Ő viszont tudja. - vágtam rá, mire pont ő lépett be a szobámba.
- Hoppá, nem tudtam, hogy társaságod van. - csukta be az ajtót. - Remélem nem zavarok. - mosolygott bunkó, de csábító arcával.
- Mindent elmondtam neki. Tudja, hogy boszorkány vagyok. - mutattam Lexie-re.
- Tényleg? Ez jó, akkor már azt is tudja gondolom, hogy vámpír vagyok. - ült le mellém.
- Hogy mi vagy? - kelt fel Lexie a helyéről.
- És azt is említeném, hogy megakartalak 'kóstolni' a tegnap este.
- Fogd már be! - pattantam fel a helyemről. - Lexie, kérlek. Ígérd meg, hogy senkinek nem mondod el amiket most mondtam.
- A te titkod tartom, de az ő titkában még nem ígérhetem. - csordult le egy könny az arcán, majd kirohant a szobámból.
- Akkor sajnálom boszikám, de ki kell iktatnunk. - futott utána Jerald..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése