5. fejezet - Katasztrófa

Hello, hello, hello. Új fejezet van itt és most! Remélem mindenkinek jól telik az iskola, mert nekem nem, na mindegy. Tanulni muszáj, nem? sajnos. Jó olvasgatást. Következő fejezet csak a jövő hétvégén lesz.
xxooo
Lainie


                                                        ~~~

Jerald olyan szélsebesen rohant utána, hogy még megállítani se tudtam. Hirtelen én is rohanni kezdtem utánuk. Megálltam a lépcső tetején, míg Jerald és Lexie ott álltak 1 méter távolságra egymástól. Jerald bosszú vágyát látni lehetett rajta, Lexie testét viszont félelem vette át. Tudtam, hogy Jerald mire készül, tudtam, hogy megakarja ölni, így Lexie köré egy láthatatlan burkot csináltam, ami arra volt jó, hogy a vámpír ne tudjon 3 méteres körzetébe menni. Jerald csak értetlenül bámult Lexie-re, mire én lerohantam.
 - Te hogyan tudsz a közelébe menni? - mutatott Jerald értetlenséggel az arcán.
 - Nem hallottál róla a családunkban? Boszorkány vagyok. - mosolyogtam rá önelégült arccal.
 - Megbánjátok. - fenyegetőzött.
 - Ne feledd kivel van dolgod, vámpír rokon. - próbáltam kicsit vagányabbra venni figurát miközben én is eléggé be voltam parázva, hogy akár ártani is ártana Lexie-nek.
 - Biztonságban van egy darabig. - mosolyogtam rá.
 - Köszönöm. - ölelt meg.
 - Kérlek, ne áruld el senkinek a mi titkunk, mert ha valaki olyan rájön, hogy Jerald mi is, megölik és ő pedig engem is elárul bosszúból. - próbáltam meggyőzni.
 - Ez így igaz, de előtte veled is végzek. - mutatott Jer, a lányra.
 - Tartom a titkotok. - széles mosoly jelent meg az arcán.
 - Köszönöm. - öleltem meg újra szorosan. - Mennem kell. - néztem a telefonomra. - Randim lesz. - mire Lexie furcsán nézett rám és kifelé vettük az irányt, Jerald nélkül. - Majd elmesélek mindent, de már késésben vagyok. - majd nagy sebesen ott hagytam a házunk előtt Lexie-t és rohantam ahogyan csak tudtam. Mikor megérkeztem lihegve a parkhoz Eminem már ott állt a fekete terepjáróra előtt és épp a telefonját birizgálta
 - Szia! - mosolyogtam fülig érő szájjal.
 - Szia. - látszott rajta, hogy kicsit zavarban van, így hamar próbált jelezni, hogy szálljak be a kocsiba és induljunk. Már benn ültünk, amikor fogalmam sincs, hogy hova tartottunk, de kellemetlen kínos csend volt.
 - Hova megyünk? - próbáltam valamit kiszedni belőle.
 - Meglepetés. - vágta rá egy szavas válaszát. Percekig csak szótlanul ültünk egymás mellett, amikor végre megérkeztünk. Marshall leparkolt egy szűkös helyre, majd kiszálltunk a járgányból.
 - A tengerpart? Erre fele kicsit hideg ez nem? - hihetetlenül meglepődtem, amikor a partra vitt le hiszen itt kicsit hűvösebb az idő. Talán ő nem is akart fürdeni, csak szépen lassan a víz mentén mezítláb sétálgattunk és beszélgettünk.
 - És hogyan kerültél ide Detroit-ba? - kérdezősködött.
 - Anyukám meghalt és a bátyám is közel 1 hónapja, apámat nem ismerem és a legközelebbi rokonokhoz kerültem. Röviden tömören ennyi. - mosolyogtam, mire az ő arcán csak a sajnálatot lehetett látni. - Túlléptem ezeken a dolgokon. - próbáltam egy kis mosolyt csalni az arcára, mire hirtelen megálltunk és gyorsan felkapott az ölébe.
 - Mit csinálsz? - nevettem el magam. - Tegyél le! - mire ő mintha meg se hallotta volna, hirtelen befutott a víbe, közben én a karján és szó szerint beledobott. Másodpercekig csak a víz alatt voltam, amikor gyorsan feljöttem és az arcomból próbáltam eltüntetni a hajam.
 - Remek dolog megfürdeni ebbe a jéghideg vízben. - mosolyogtam miközben kifelé tartottam a vízből. Marshall mellettem jött szép lassan, amikor épp már majdnem a partnál voltunk megbotlottam. Ő persze udvarias férfi akart lenni és fel akart segíteni, de én bennem izzott a bosszú vágy. Nyújtotta felém jobb kezét, mire én megragadtam és ő is elvesztette egyensúlyát, így rám esett.
 - Ezt azért, mert beledobtál a vízbe. - mosolyogtam rá, miközben ő épp rajtam feküdt. Mosolyra csalva arcát legurult rólam és mellém feküdt. Percekig csak néztünk egymás szemeit, én szó szerint már elvesztem igéző tekintetében, amikor hirtelen csókjait éreztem a számon. Fura helyzet volt, de vissza csókoltam.
 - Ez nekem még túl gyors. - próbáltam kicsit arrébb tolni magamtól.
 - Sajnálom, ha túl rámenős voltam. - nézett szemeimbe.
 - Semmi baj, csak tudod nekem ez kicsit gyors volt.
 - Ha akarod nem kereslek többet. - állt fel.
 - Nem, sőt, dehogy. - keltem fel én is. - Szeretném, ha még találkoznánk, csak egy kicsit lassítsunk. - mondtam, mire bólintott egyet. - Volt több párkapcsolatom is szerintem túl elhamarkodtam mindent olyankor. Szeretném, ha jól megismernénk egymást és utána már bármi lehet.
 - Akkor mehet is a megismerkedés? - mosolygott, majd újra leültünk a homokba és most már tényleg kezdtük egymást igazán megismerni.
 - És a családod, hogyan vesztették életüket? Persze csak akkor mond el, ha akarod. - tette fel újabb kérdéseit, mire bólintottam egyet jelezve, hogy elmondom.
 - Egy pénteki nap volt, délelőtt elugrottam a boltba még valami süti alapanyagért. Emlékszem rá, mosolyogva jöttem ki a boltból, de amikor a házunkhoz értem láttam, hogy hatalmas nagy lángokban ég az egész. A tűzoltókat hívtam, de amire azok kiérkeztek nem bírtam várni. Igazából 5 perc alatt a házunknál is voltak, de nekem egy örökké valóság volt és nem bírtam várni, muszáj volt be mennem. Anyukám a lángok között lévő konyhában találtam meg, aki épp haldokolt. Próbáltam rajta segíteni, de a karjaimban halt meg. Míg a bátyám már a tűzoltók segítették ki. 1 hétig még úgy ahogy életben volt, benne láttam a reménységet, hogy ha majd felépül segít nekem össze szedni magam, de nem így volt. Az égési sérüléseiben meghalt. Egyedül maradtam, senkim se volt, míg amennyire tudtam feldolgoztam és ide kerültem. - bámultam magam elé, miközben egy könny csepp folyt le az arcomon. Éreztem, hogy rám nézz és tudtam, hogy valamit mondani akar, de semmi nem jött ki a száján. - De ez már a múlt, már csak a jövőnek élek. - töröltem le az arcom. - Szerintem haza kéne mennem, a királyi pereputty már biztos hiányol. - néztem a telefonomra. Beszálltunk a kocsijába, majd egyenes hozzánk vettük az irányt.
 - Édes otthon. - szálltunk ki a kocsiból. - Akkor legközelebb mikor találkozunk? - álltam meg előtte.
 - Holnap?
 - Rendben, majd hívj fel. - majd egy puszit nyomtam az arcára és be a lakásba vettem az irányt. A házban hirtelen Dillon termett előttem.
 - Jó estét. - szóltam hozzá kivételesen kedvesen.
 - Merre jártál? - tette karba a kezét, ahogyan azt szokta tenni.
 - Egy barátomnál voltam. - mire ő csak flegma fejeket vágott. - Mi van nem hiszed el?
 - De, elhiszem. Csak érdekes, hogy Jerald mást állít. - mutatott rá, aki épp mögötte állt. - Ő szerinte egy sráccal voltál randizni.
 - És ez miért baj?
 - Csak örülnék, ha őszinte lennél hozzánk.
 - Az vagyok, csak ne tartsatok rövid pórázon. - vettem elő a szokás bunkó formám, mire ő elment. - Ez lenne a terved? - néztem Jerald-ra. - Kicsit szánalmas.
 - Csak próbállak megvédeni, hogy ne jött-ment senkikkel állj össze.
 - Ne aggódj, akivel én járni akarok nem jött-ment senki. Normálisabb "ember", mint te. Nem hiszem, hogy bármi közöd is lenne hozzám. Különben is szállj már le rólam, kezd elegem lenni belőled. - próbáltam a lépcsőhöz közeledni, amikor megfogta a karomat. - Elengednél? Vagy ti vámpírok ilyen bátrak vagytok a boszorkányokkal szemben? - jött elő megint a "kedves" énem, amire ő csak rám nézett és épp próbált megcsókolni..